Amikor magához tért, már reggel volt. Ahogy kinyitotta a szemét, az ablakon beömlő fény szinte fájdalmasan elvakította. Talán a vámpírok érezhetik így magukat, gondolta.
Minden csontja sajogott, a szemét alig bírta kinyitni, de a légzése nyugodt volt, és egyenletes.
A belső szobában feküdt az ágyon. Jankó a lábánál ült, és dorombolva a lábszárához dörgölőzött.
A gyötrő fájdalom egyértelműen tudatta vele, hogy az esti támadás nem álom volt. De akkor hogyan került a szobába?
– Magához tért – hallotta az öreg szomszédja hangját.
Oldalra pillantott, és látta, Albert bácsi toporog mellette. Bozontos szemöldöke alól aggódva pillantott le rá.
A konyha felőli zaj elárulta, hogy van még valaki a házban, akihez az öreg is intézte a szavait. Az ajtóban kisvártatva Donát tűnt fel egy pohár vízze
