TIZENEGYEDIK FEJEZETA búcsúztatás végére ért oda, és hálás volt, hogy Roarke is elkísérte. Túlságosan ismerős volt neki a helyiség, ahol ugyanazokat a szagokat érezte és ugyanazokkal az emberekkel találkozott, mint korábban.
– Ó, hogy gyűlölöm ezt – dünnyögte. – Megtisztított halál.
– De megnyugtató.
Eve arrafelé nézett, ahol a hangtalanul zokogó Brendát támogatta az anyja és a fia. Ködös tekintetéből rájött, hogy rengeteg gyógyszert kaphatott.
– Valóban az lenne?
– Közel hozza egymáshoz az embereket – javította ki magát Roarke, miközben megfogta Eve hideg kezét.
– Amikor rám kerül a sor, ne kövesd a szokásokat. A még használható szerveimet ültessék át, a többit pedig hamvasztasd el. Hadd repüljön.
Roarke érezte, hogy jeges marok szorítja össze a szívét, és megszorította Eve kezét.
