10. FEJEZETPacót várjuk a megbeszélt helyen, a dohányfüstöt figyelem, amit Manuel lassan enged ki a száján.
– Próbáltál már karikákat csinálni? – kérdezi, miközben füstkarikákat ereget ki.
– Leszarom a karikákat.
Elnyomja a cigit, mert az út szélén megáll egy nagyobb autó. Egy idegen férfi száll ki belőle, olyan lendülettel közelít felénk, hogy nem kérdés, ez bizony nem baráti üdvözlet lesz. Megáll előttünk, a képembe bámul, és úgy üvölti, mintha több száz méterre lennék tőle:
– Te vagy Jesus Herrera! Ugye?
Manuelre sandítok, felhúzza a vállát, ő sem tudja, hogy ki az ürge. A nadrág kissé kopott rajta, nem tűnik módosnak, az meg egyértelmű, hogy nem Paco embere.
Nem állok föl, csak egyszerűen közlöm vele:
– Én. És ki kérdezi?
– Majd mindjárt megmondom neked, te kis rohadék, hogy ki
