24Egy hónappal később Marley kezét fogva végigsétálunk a főutcán, az ég baljós és sötét felettünk. A párás nyári levegő a karomra és a lábamra tapad, közben Georgia megáll, hogy megszaglásszon egy fűcsomót a járda mellett, így van időm megfordulni és felnézni a felhőkre, a szél a hajamat tépdesi.
– Azt hiszem, talán…
Mennydörgés csattan, és a zaj elnyomja a mondatom végét, szakadni kezd körülöttünk az eső.
Marley felsikolt, és megfogja a kutyust, hozzám simul, miközben behúzódunk egy ponyva alá, hogy ne ázzunk el.
Az állam a feje búbján pihen, és megfeszül a testem, amikor elhúz mellettünk egy autó. Egy ezüst Toyota. Ugyanolyan, mint amilyet a baleset éjszakáján vezettem.
Mint a kocsi, amiben Kim meghalt.
Néha olyan, mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta. Néha csak egy perc.
