32Újra otthon vagyok.
Otthon, de mégsem. A világ, amiben most élek, egyre jobban beszivárog, valahányszor lehunyom a szemem. Furcsa, sőt ijesztő, mennyire változnak az álmaim.
– Kyle!
Követem a hangot a folyosón, a falak málladoznak körülöttem, küzdök, hogy eljussak hozzá, közben a pattogzó festék helyét átveszik a kórház halvány falai, az átlagos tévé, a nagy ablak a sarokban.
Végre rátalálok a konyhaasztalnál. Látom őt, de… alig.
Hunyorgok, erőlködöm, a színek nagyon tompák.
– Most minden megváltozik, igaz? – kérdezi, a hangja olyan, ahogy emlékszem rá. Most szomorúbb.
Minden tőlem telhetőt megpróbálok, hogy közelebb jussak hozzá, újra a karomban tartsam, de a lábam földbe gyökerezik. Erőlködik, küzd, hogy akár csak egyetlen lépést tegyen felé. Lenézek, látom, hogy fűbe és sárba r
