– Ha Ádám felébred, megkérdezem, mit csinált a pendrive-val – feleltem hűvösen. Nem utáltam Duvalt, olyan amilyen, így kellett elfogadnom. Ha már én nem leszek az övé, legalább a pendrive legyen meg.
– Köszönöm. Kint várok – bólintott, és kiment a szobából.
Azon gondolkodtam, talán meg kellene köszönnöm neki, hogy megmentette az életünket. Mert neki köszönhetjük, hogy itt lehetünk, Ádám semeddig sem jutott volna el a sebével. Ha nincs a helikopter, lehet, hogy tényleg elvérzik, ahogy Rose jósolta. Kimentem a folyosóra. Duval egy széken ült és a kávéját bámulta. Nem vette észre, hogy ott vagyok, így nyugodtan figyelhettem. Szomorúnak látszott. Kicsit elveszettnek. Úgy éreztem, mintha most először látnám, lecsupaszítva, a kifinomult eleganciája és arroganciája nélkül. Csak támaszkodott a t
