– Mint a Kelimutu tavai – szúrta közbe Rose.
– Mint a Kelimutu tavai – hagytam rá, de a Balatonra gondoltam, Andor bácsi gangos házára, a kertre, amin még van mit javítani, a Vadvirágra, ami nem hozta az elvárt vendégszámot, de tudtam, kitalálunk valamit, hogy legyen elég foglalásunk. Aztán eszembe jutott a fűzfás parti tisztás, ahol Ádám megcsókolt, és Füred, Tihany, a sok varázslatos kisváros, ahol pezseg az élet, ahol macskakövön bolyonghatok, ahol sosem tudom, milyen nemzetiségű emberbe botlok. Végül bekúszott az agyamba a szembeszomszédom, Margitka, aki egy büdös banya ugyan, de a szíve arany.
– Nagyon elmélázott – szakította meg a gondolataimat Rose.
– Csak felidéztem, miért akarok élni – ráztam meg a fejem.
– Nekem elég nehéz ilyen képeket felidéznem – sóhajtott a férfi.
– Ninc
