Chapter 3
2158 Words
Bree
– Eladja a ’92-est? – kérdeztem suttogva, némileg sokkhatás alatt. Jessica izgatottan sóhajtott a vonal másik végén.
– Legalábbis azt mondta. Már csak az a kérdés, tényleg így lesz-e.
Gyorsan benéztem a konyhába, nehogy Rob hallótávolságon belül legyen. A férjem ki nem állhatta, amikor Jessica és én a legjobb barátjáról beszéltünk. Mindig úgy gondolta, hogy szövetkezünk szegény fickó ellen, holott a legjobb barátnőm csak azt szerette volna, hogy Eason megfelelően gondoskodjon a családjáról. Aggodalmam nem volt alaptalan, ugyanis az elmúlt néhány évben úgy tűnt, a pasas teljesen alkalmatlan a feladatra.
Amikor meggyőződtem róla, hogy Rob a garázsban van, és jó eséllyel megint az imádott Porschéjának duruzsol, visszamentem a sütőhöz, hogy megnézzem, elkészült-e a gyerekek vacsorája.
– Viszont magától hozta fel a témát, nem? Azért ez mégiscsak jelent valamit.
Jessica felcsattant.
– Igen. Azt, hogy elege van a kanapén alvásból, és a szexmentes létből.
– Mindegy. Amíg te és Luna nem vagytok hajléktalanok, nekem mindegy, mi a fő motivációja. – Szünetet tartottam, és az alsó ajkamba haraptam. – Tudod, ha bármire szükségetek van, amíg sikerül eladnia…
– Nincs. El se kezdd! Ez nem a te problémád.
Sóhajtottam. Jessica és én főiskolás korunk óta vagyunk legjobb barátnők. Makacs, forrófejű, a végtelenségig büszke, ezért akkor sem fogadna el segítséget, ha kilógna a segge a nadrágból. Ahogy elnézem, nem sok választja el ettől.
– Elég, Jess! Hadd adjak egy kis…
– Pezsgőt! – fejezte be helyettem. – Csak pezsgőt vagyok hajlandó elfogadni. Ugyanis ma este ünnepelni fogunk.
– Igen! Madison születése óta most először hagyom el a házat a gyerekek nélkül.
– Hú! Az első kimenőd az átkozott nappalinkba vezet. Milyen szerencsés vagy.
– Hékás! Örülök, hogy végre úgy tölthetek el egy estét, hogy nem a pelenkázásé a főszerep.
Ez nem volt teljesen igaz. Egész héten attól rettegtem, mi lesz a gyerekekkel nélkülem.
Robot már az őrületbe kergettem azzal, hogy tíz hónapja folyamatosan leszavaztam a kimenőket. Pedig a szomszédunk, Evelyn csodás bébiszitter. Kedves, türelmes, amúgy négy kamaszfiú édesanyja. Rob és én nyugodt szívvel rábíztuk Ashert, de Madison más téma. Koraszülöttként jött a világra, ezért több mint egy hónapot inkubátorban töltött. Most tíz hónapos, makkegészséges, de nekem mindig az a pöttöm korababa marad, aki lélegezni is csak gépek segítségével tudott.
Most viszont eljött az idő. Anyának szüksége van egy kis kikapcsolódásra.
– Ezt hívják mellébeszélésnek – nevetett Jessica. – Folyamatosan ide-oda járkálsz a házban, igaz?
Hatodszorra néztem ki a konyhaablakon, hogy szemmel tartsam Evelynt és Madisont, akik a füvön ülve játszottak.
– Micsoda? Ugyan már! Dehogy!
– Hazudsz.
A garázs közelében mozgásra lettem figyelmes. Ahogy Rob tekintete találkozott az enyémmel, pajkos mosoly jelent meg az arcán. Mindig áhítattal és jelentőségteljesen nézett rám azzal a csodaszép, mély barna szemével.
Ahogy elindult felém, elpirultam, mert alaposan és sokat sejtetően végigmért.
– Most mennem kell, Jess.
– Jó. Eason bármelyik pillanatban megjelenhet Lunával. Szerintem Rob már tud az eladásról, de egyiküknek se áruld el, hogy beszéltem róla!
– Mhm – hümmögtem, és az ajkamba haraptam. Férjem izmai pattanásig feszültek, ahogy közeledett. – Este találkozunk.
El sem köszöntem, csak letettem a telefont.
Rob kivette a kezemből a készüléket, a pultra tette, egy kézzel átfogta a csípőm, és maga felé húzott.
– Hú! – suttogta. – Csodásan nézel ki.
– Ne túlozz! Ez csak egy strandruha – válaszoltam mosolyogva. Ha pontos akarok lenni, ezt a ruhát szerettem a legkevésbé. A sárga-barna virágminta soha nem tetszett igazán, de Madison születése után még maradt rajtam néhány kiló súlyfelesleg, így nem sok olyan darab van, amibe kényelmesen beleférek.
Annak idején üzletasszony voltam. A ruhatáram java részét szűk szoknyák és blézerek alkották. Kétgyermekes háziasszonyként viszont nem az a hétköznapi viseletem, bár jobb napokon azért csinos nadrágba bújok, és még övet is veszek hozzá.
Rob a ruhám alá csúsztatta a kezét, és a fenekembe markolt.
– Ne mondd, hogy csak, amikor ebben a ruhában vagy.
– Gyanítom, hogy…
– Anya! – kiáltott Asher a lépcsőről.
Rob mordult egyet, és felnézett.
– Szerintem ez a gyerek bárhol, bármikor megérzi, ha terveim vannak az anyukájával.
– Ezt kapod, amiért legyártottad a saját képmásodat. Pontosan tudja, mikor sántikálsz rosszban.
Pajzán vigyor jelent meg az arcán.
– Hidd el, nagyon jó lett volna! Komolyan, Bree.
– Mindig ezt mondod.
Úgy tett, mint aki zokon veszi, amit mondok, de szemének pajzán csillogása azt sugallta, hogy hosszú lesz az éjszaka, miután hazaérünk.
– Mi az, kicsim? – kérdezte a fiunktól nevetve.
– Kész van már a vacsora? A gyerekek éheztetése törvényellenes!
Ez a fiam. Ötéves, és folyton enni akar, mint az anyja.
– Két perc! – kiáltottam, és pont ekkor szólalt meg a csengő.
Rob felvonta a szemöldökét.
– Vajon ránk hívta a rendőrséget?
– Szerintem Eason jött. Jessica szólt, hogy úton van.
Rob ismét elmosolyodott, aztán adott egy puszit.
– Ő várhat. Hol is tartottunk?
Arrébb húzódtam.
– Nyisd ki az ajtót a nagyra nőtt óvodás haverodnak, addig én megetetem az igazi óvodást, mielőtt tényleg ránk hívja a zsarukat.
– Ne már! – dorgált Rob. – Legyél kedves! Eason régóta készül erre az estére.
– Miről beszélsz? Én mindig kedves vagyok.
A homlokát ráncolta, aztán elindult az ajtó felé.
– Na persze. A nagyra nőtt óvodás becenév is kedvességre vall. Ha őszinte akarok lenni, kedvesség tekintetében azért van hová fejlődnöd.
Sóhajtottam, de azért támadt egy kis bűntudatom.
Alapból jogos, amit a férjem mond. Nem mindig voltam kedves Easonnel, bár nem is utáltam. Jó fej. Amolyan társasági ember, aki igyekezett mindenkit bevonni a beszélgetésbe. Szőke hajával, melegbarna szemével és csalafinta mosolyával pillanatok alatt leveszi a nőket a lábáról. Nem véletlenül habarodott bele a barátnőm, Jessica is, aki éles eszével és humorérzékével bűvölte el Easont.
Elméletben minden lány arról álmodik, hogy az ő és a legjobb barátnőjének férje jó barátok legyenek.
Kettőjük esetében viszont más a helyzet.
Jessicának nehéz élete volt, és bárkit is rendelt a sors Eason mellé, még annál is nehezebb életre számíthat, a fickó ugyanis folyton egy lehetetlen álomjövőt kerget. Kezdetben másról sem szólt a kapcsolatuk, mint a vidámságról, a buja éjszakákról és a szerelmes pillantásokról. A pozitív terhességi teszt, és Eason karrierjének hanyatlása viszont igencsak próbára tette őket. Az lett a vége, amit sejtettem.
Mindegy. A kapcsolatuk nem rám tartozik – legalábbis a férjem szerint.
Fogtam a sütőkesztyűt, és óvatosan kiemeltem a szívecske alakú nuggeteket, aztán gyorsan egy tálra tettem, hogy hűljön.
– Kész a vacsora! – kiáltottam Ashernek. – Mosd meg a kezed, mielőtt lejössz!
Gyanítom, hogy meghallotta, mert pont úgy pattant le az ágyról, ahogy már ezerszer megtiltottam neki. Legalábbis nagyságrendileg ennyiszer.
Eason széles vigyorral az arcán, csípőjén a másik kedvenc kislányommal viharzott a konyhába.
– Szia, Bree! – Üdvözölt, aztán a szokásos módon átölelt, de nem ő lett volna, ha nem szorít rajtam még egyet. – Hogy vagy?
– Jól – vágtam rá idétlenül, miközben próbáltam kibontakozni az öleléséből. A keresztlányomra néztem, aztán felé nyújtottam a karom. – Gyere ide, kislány!
Eason büszkén átadta. Bár szakmailag és anyagilag is padlón volt, a végtelenségig rajongott a lányáért, és bármit megtett volna érte.
– De csini vagy! Ez új? – kérdeztem Lunát, ahogy végigmértem rózsaszín, gallérján monogramos ruhácskáját. Közben azon járt az eszem, miből futotta Jessicának erre a szerelésre.
Eason végigsimított szürke Henley felsőjén.
– Kösz, hogy észrevetted, Bree. Te is csinos vagy. Az Jessica ruhája?
– Nem. Az enyém, csak Jessica kölcsönkérte, és komoly erőfeszítésembe került visszaszerezni. A feleséged valóságos ruhatolvaj, én viszont ezt a magas talpú cipőt loptam el, úgyhogy kvittek vagyunk.
Eason kuncogott, aztán elcsent egy nuggetet a tálról, és a szájába tömte. Nem figyelmeztettem, hogy forró, úgyhogy be kell látnom, kedvesség tekintetében tényleg van hová fejlődnöm.
– A francba! – Zihált, és minden rágás után nagyra nyitotta a száját.
Jól szórakoztam rajta, miközben Lunát a csípőmre tettem, és figyeltem a produkciót.
– Kérsz még egyet?
– Hm. Kösz, de inkább kihagyom ezeket a lángoló csirkefalatokat.
– Vegetáriánus.
Lebiggyesztette az ajkát.
– Akkor azért van fűíze.
A fejemet csóváltam. Őszintén szólva majdnem mindig ezt tettem, ha Eason megszólalt.
– Eason bácsi! – Asher átugrotta az utolsó három lépcsőfokot, amivel ismét a szívbajt hozta rám.
– Mi a helyzet, kis haver? – kérdezte Eason, és leguggolt.
A kifinomult kézfogás után, melyet a fiam hároméves kora óta gyakorolnak, ökölpacsival köszöntötték egymást.
– Tudod, mi történt? – kérdezte Asher.
Eason rögtön lecsapta a magas labdát.
– Találtál valami őskövületet a kertben, ami biztosan a dinoszauruszok korából származik. Mivel ezek a dinók fogatlanok voltak, nem jelentettek veszélyt, ezért a tudósok úgy döntöttek, az ő DNS-üket felhasználva létrehoznak egy új dinófajt, amely megszelídíthető, így közlekedésre is használhatjuk őket, ezáltal kevesebb… fosszilis energiahordozóra lesz szükségünk.
Asher összeráncolta a homlokát.
– Micsoda? Nem!
– De kár! – Eason sóhajtott, aztán a távolba révedt. – Pedig már azt hittem, hogy felülhetek egy Asheroszauruszra.
A fiamból kitört a nevetés, ami gyakran előfordult, mikor első és egyetlen kedvenc „bácsikája” közelében volt. Eason vele nevetett, aztán ismét kezet ráztak.
– Na jó – szakítottam őket félbe. – Ülj az asztalhoz, Ash!
– Inkább ne! – suttogta Eason. – Vegetáriánus. Lehet, hogy fűdarabok is vannak benne.
– Igen! Imádom a vega nuggetet!
Eason szúrós szemmel nézett rá.
– Nem tudod, mi a jó. Holnap, ha jövök Lunáért, hozok neked csirke nuggetet. Ha ezt a vegetáriánus kaját eszed, nem nő szőr a mellkasodon!
– Nem baj! Nem akarok szőrt a mellkasomra! – jelentette ki a fiam.
– Egy nap másképp fogod gondolni.
– Nem. Apának sincs szőr a mellkasán.
– Ez fura. Minden férfinak van testszőrzete. Legközelebb nézd meg a fenekét, amikor zuhanyozik!
– Pfuj! – kiáltotta Asher, mire Luna megijedt.
– Na jó. – Visszaadtam Easonnek a lányát. – Mára elég a mindenféle testszőrzet kitárgyalásából. Vagy inkább: örökre hanyagoljuk a témát!
Kivettem egy tányért a szekrényből.
– Rob! Kérlek, ments meg!
Eason egyik kezében a lányát ringatta, a másikkal pedig egy kicsit lehúzta a felsőjét, hogy megmutassa szépen karbantartott mellkasszőrzetét, aztán odasúgta Ashernek: McNuggets.
Még szerencse, hogy Rob bejött a konyhába, és hátba vágta legjobb cimboráját.
– Ne ijesztgesd a feleségemet! – Ő is elcsent egy nuggetet, amely továbbra is meleg volt, ezért a férjem is nagyokat fújtatott, mielőtt megrágta volna a falatot. – Jóég! Mi a frász ez?
– Zöldséges, szívem. Csak óvatosan! Még a végén rosszul leszel. – Miután teleraktam nuggettel és bébirépával Asher tányérját, odaadtam Robnak, hogy tegye az asztalra.
– Luna holmiját a vendégszobában hagytam. Kicsit tartok ettől az egésztől. Ne tegyük inkább Madison mellé, hogy ne féljen egyedül?
– Ha azt akarod, hogy aludjanak, jobb lesz nekik külön. – A pultnak támasztottam a csípőm. – A jövőbeli legjobb barátnők soha nem alszanak el, ha látják egymást.
Rob megállt Eason előtt, és megcsikizte Luna pocakját.
– Biztos, hogy Jessicának nem gond őt itt hagyni?
Eason kuncogott.
– Ha mégis, akkor feleslegesen pakolt be huszonhét ruhát, cumisüveget és télikabátot május közepén. – Az órájára nézett. – Jut eszembe, mennem kell. Még beugrom a boltba, hogy vegyek néhány dolgot.
Miután vagy tízszer megpuszilta Lunát, vonakodva átadta Robnak, aztán rám nézett.
– Jess azt mondta, kérjek tőled valami jó pezsgőt.
Mindenki hallotta a hangján, hogy kellemetlenül érzi magát.
Ha őszinte akarok lenni, kezdtem megint bűntudatot érezni.
– Persze. Lássuk csak…
– Vidd a Dom Perignont! – vágott közbe Rob.
Eason felcsattant.
– Azt nem viszem el egy játékpartira. Inkább tartsátok meg a…
Rob hátrahajtotta a fejét.
– Azt mondtam, vidd a Dom Perignon P3 rozét! És vidd el a Bollingert is!
Kikerekedett a szemem. A francba! Ez legalább háromezer dollár.
Rob és én jól kerestünk. Mondhatni, több mint jól. Annak idején, főiskolás koromban mellékes jövedelemszerzésért kezdtem paplanokat varrni, és miután lediplomáztam, fellendült az üzlet. A Bree Paplant átkereszteltem Prism Ágyneműre, nagyüzemi gyártásba kezdtünk, és nagyáruházaknak adtuk el az ágyneműket, szerte az országban. Imádtam a munkám, de ahogy megszületett a fiam, már nem tudtam olyan szívvel-lélekkel dolgozni, mint azelőtt. Hogy megmaradjon a vállalkozás, Rob átvette a cégvezetést, és nem sokkal később nyélbe ütöttünk egy nyolc számjegyű bevétellel kecsegtető üzletet, ugyanis egy világszerte ötezer hotelt működtető észak-amerikai szállodalánc kizárólagos beszállítói lettünk. Amint megtudtuk, hogy miénk a munka, elmentünk Las Vegasba, majd egy üveg Dom Perignonnal és Bollingerrel ünnepeltük a sikert.
Hacsak Jessica nem felejtett el megemlíteni valami fontosat, kétlem, hogy Eason miatt szükséges a Dom és a Bollinger.
Szerintem ő is hasonlóan gondolhatta, mert kis híján leesett az álla.
– Megőrültél?
A férjem a fejét csóválta.
– A legjobb barátom egy zenei őstehetség, aki úgy döntött, eladja a szerzeményeit a világ legjobb előadóművészeinek, hogy aztán még több zenét szerezve ő maga is sztárelőadói babérokra törjön. Nem azért töltöttem veled egy nyarat egy kilencvenkettes Ford kisteherautóban, heti kétszeri zuhanyzási lehetőséggel, hogy gagyi pezsgővel ünnepeljem a jövőbeli sikeredet. Téma lezárva. – Megveregette Eason vállát, majd Lunával a kezében indult Evelyn felé.
– Jóég! – Eason sóhajtott, aztán megvakarta az orrnyergét. – Nem elég, hogy pezsgőt kérek tőletek, még félmillió dollárral tetézem az adósságot.
Elmosolyodtam.
– Nem kerül ilyen sokba, de ha tényleg te leszel a zenei világ egyik legkeresettebb sztárja, örömmel vesszük, ha ennyit fizetsz nekünk vissza.
– Erre nem vennék mérget – sóhajtotta.
Én sem, de ha Rob ekkora bizalmat szavaz neki, az a minimum, hogy lemegyek a pincébe, és felhozom a pezsgőt.
- Writer
