Bree
– Biztosan nincs szüksége másra? – kérdezte Rob titkárnője, Jillian, aztán feltakarította a rágcsálnivaló maradékát, és összeszedte az üres üdítős dobozokat. Az enni-innivalót a fiókjából varázsolta elő, akár csak Mary Poppins. Hatvanöt éves, kilencunokás nagymamaként volt némi rutinja, így pontosan tudta, mivel készüljön.
A vállam és a fülem közé szorítva a telefont rámosolyogtam.
– Köszönöm, nem kérek semmit – hazudtam.
Igazság szerint majd belefulladtam a munkába. Már az is keserves volt, hogy be kellett jönnöm Rob irodájába. Neki kellett volna a mahagóni asztalnál ülnie. Ha bejöttem a gyerekekkel, mindig széles mosollyal köszöntött minket, ha egyedül érkeztem, szeme pajzánul, sokat sejtetően csillogott.
Nélküle üresnek tűnt az óriási könyvespolcokkal telerakott, hatszemélyes
