Eason
Egy évvel később…
– Vááá! – Előugrottam a kanapé mögül. Madison kacagott, aztán bokáig érő hálóingben kirohant az előszobába. Luna olyan fenyegető pillantást vetett rám, amire egy tizenkilenc hónapos átlaggyerek nem képes.
– Nem, apa!
Megadóan feltartottam a kezem.
– Jól van, jól van. Rendes leszek.
Mosolygott, és az orrához emelte a kezét, de az ujjhegyével rám mutatott.
– Nem! Ott! Maradj!
Hihetetlen, milyen gyorsan nőnek a gyerekek. A kislányom már elég nagy, hogy ne higgye rágcsálnivalónak az aprópénzt. Mielőtt bárki elítélne: csak egyszer akarta megenni, de rögtön kivettem a szájából.
Ezt persze nem meséltem el Breenek. Mindenki jobban járt így. Luna kifejezetten nagylányos volt rövid, göndör, barna hajával és szabályos fogazatával. Legalábbis ezt mondtam neki, amikor m
