9. FEJEZET
Gyorsan átöltözködtem, és a könyvtárszoba felé siettem. A folyosón összetalálkoztam Patriciával.
– Nem mennénk egy kicsit sétálni? – kérdeztem.
– Szívesen, Paul – válaszolta.
Szótlanul mentünk végig a fasoron. Szorosan átöleltem a leány karcsú derekát. Kis időre elfelejtettem minden gondomat. Végtelenül boldog voltam. Valami nagyon szépet akartam mondani neki, de semmi sem jutott eszembe.
– Igazán szeretsz, Patricia? – kérdeztem. Hiába, ha valaki szerelmes, akkor nem jut eszébe okosabb.
– Persze, hogy szeretlek, te buta! – suttogta a leány.
Karjaimba kaptam, és csókjaimmal elborítottam az arcát.
– Eressz el – lihegte –, hiszen megfojtasz!
– Patricia – dadogtam –, ha igazán szeretsz, akkor… akkor utazz el!
A leány hirtelen kibontakozott a karjaimból.
– Mi ütött beléd?
