VIII. fejezetSzart sem ér az élet
Amikor hazaértem, Viki nem volt sehol. Fogalmam sem volt róla, hogy legközelebb egy vidéki bíróság tárgyalótermében látom viszont, ahol kimondják a válásunkat.
Az asztalon egy levelet találtam. Búcsúlevél volt. Miután elolvastam, úgy éreztem, összedől a világ. Megismerkedett valakivel. Ennyi. Gyerekünk nem volt, így úgy érezte, ez a megoldás. Összepakoltam a cuccaim, felhívtam Papát, hogy pár napot csövezhetnék-e nála. Persze, nem jelentett problémát. Bepakoltam a szaraimat a Mercibe, és szép lassan megindultam az új életem felé. Nem kerestem az okokat. Egy ilyen szituban nincs hibás egy személyben. Fasza négy év volt. Szerettem. Amikor bepakoltam az öreghez, feltörtünk egy üveggel a kedvenc árpamaláta-italunkból, és leszedáltam magam. Nagyon nem kellett
