1992Azon a januári péntek estén Danny nem mert a kertben aludni. A mínuszok nem tartották volna vissza, de mindig az érvek és ellenérvek mérlegelése döntött, hogy merjen-e. Ha az apja keresi, akkor a kertben is megtalálja. Ráadásul még meg is veri, cserébe viszont alhat addig békésen néhány órát. Ez a szobájában már lehetetlennek bizonyult.
A folyosó mellett döntött, és csak akkor rohant a szobájába, hogy alvást színleljen, amikor meghallotta az apja lépteit.
− Hagyd már ezt, Danny! – sziszegte Aiden. – Láttalak. – Lehúzta róla a takarót, Danny mégis mozdulatlan maradt. – Térdelj a padlóra!
Danny engedelmeskedett. Már rég megtanulta, hogy minél kisebb az ellenállása, annál kevesebb bajjal megússza. Engedelmesen felemelte a karját, hogy az apja le tudja húzni róla a pizsamafelsőt. Végül
