PROLÓGUS
735 Words
PROLÓGUSA férfi már jó ideje figyelte őt, amikor rémülten a tudatára ébredt, hogy mennyire vonzódik hozzá. Jacobnak hívták, a környéken lakott. A nyári nap absztrakt mintát festett a fiú egyenes, fekete, fejére simuló hajára. Rövidnadrág volt rajta, széttaposott tornacipőt viselt, és a pólója is látott már jobb napokat.
A férfi alapjában véve szerette a feleségét. Nem érdekházasság volt. Nem, semmi esetre sem. Meglátta, és beleszeretett. Szárnyakat adott neki a tény, hogy a nő azonnal teherbe esett, és kész volt feladni az életét Németországban, hogy hozzá költözzön Atlantába. Talán saját magának is hazudott, amikor bebeszélte magának, hogy teljes mértékben fel tudja adni a férfiak iránti vonzalmát. Eleinte könnyű volt, de az évek múlásával egyre gyakrabban fogta el a vágy. Mint most, amikor a fiút nézte. Tudta, hogy nem engedhet az ösztönének. Helytelen és erkölcstelen volna, főleg, hogy a felesége már a második gyerekkel várandós. Fiú lesz, az orvosok úgy számolták, hogy két héten belül megszületik.
Csodálatos otthont teremtettek itt maguknak vidéken, egy kis faházban nagy birtokkal. Az elsőszülött fia kiváló teljesítményt nyújtott az iskolában, szorgalmas volt és ígéretes sporttehetség. Remélte, hogy egy napon lesz belőle valaki. Valaki jobb, mint aki belőle lett. Mert azt, hogy ő jó ember lett volna, nem állíthatta. Túl sok hibát követett el a múltban. Túl sok olyan dolgot tett, amit nem szabad megtenni. Azt is tudta, hogy borotvaélen táncol; az áldott családi élet gyakran inkább csak látszat, mintsem valóság, a legkisebb földrengéstől úgy összeomlana, akár egy kártyavár. Visszahanyatlana a régi berögződéseibe, a szenvedélyébe, amelynek nem szabadna léteznie. Minden nap imádkozott Istenhez, hogy ne jöjjön ilyesfajta földrengés.
A pillantása újra Jacobra siklott, aki felállt, és egyenesen felé jött az utcán. A fiú minden nap itt ment el, és ő minden nap eljátszott a gondolattal, hogy megszólítja. De mégis mit mondott volna neki?
Képzeletben már százszor felhívta magához, és Jacob szívesen eleget tett a kérésének. A hálószobába mentek, és Jacob engedte, hogy az ágyhoz kötözze. Természetesen önszántából. Az ember ilyesmit csak kölcsönös egyetértésben tesz. Ezt tudta. De mit csinál az ember, ha a másik vonakodik?
Sóhajtva elhessegette a gondolatait, és Jacob esetlen járását figyelte. A mozdulatai könnyedségét. Vágyakozva elmerengett, vajon a fiú tudná-e szeretni őt a hatalmas korkülönbség ellenére, amely közöttük volt.
Jacob ugyanis egy osztályba járt a fiával.
Már rég besötétedett, amikor el tudott szakadni a verandától, és bement a házba. Sült hús és bor illata terjengett bent. Szerette, ha a felesége főzött. Kiváló szakácsnő volt, és az előrehaladott terhessége ellenére sem lehetett eltántorítani a sütéstől és a főzéstől. Aznap valahogy nyugtalanság uralkodott a házban. A fia sírására felkapta a fejét.
− Mi történt? – kiabált fel az emeletre.
A felesége fent állt a korlátnál, és a szalmaszőke fiát ölelte, aki a ruhája ujjával újra meg újra megtörölte a könnyáztatta arcát.
− Rex elszökött. Egész nap nem láttuk. Mondtam a fiunknak, hogy most már hagyja abba a keresést, és várjon holnapig, de nem akar rám hallgatni. Egyszerűen túl sötét van odakint, nem engedhetem már ki.
− Csak még egy egészen kicsit! – könyörgött a fiú.
Az asszony az egyik kezével kétségbeesetten fogta át az óriási hasát, a másikkal a fiát ölelte.
− Nem! – mennydörögte az apa. A hanghordozása egyértelművé tette, hogy minden tiltakozás hasztalan. – Majd visszajön az a korcs. Ha nem, holnap tovább keresheted. Most pedig vacsorázzunk!
Minden túl gyorsan történt.
A fiú egy rántással kitépte magát az anyja karjából, és leviharzott a lépcsőn. Az anyának nem sikerült időben elengednie, és megbotlott. Az óriási hasa gondoskodott róla, hogy végül elveszítse az egyensúlyát. Fokról fokra legurult a lépcsőn. Csak az aljában állt meg, úgy összekuporodva, akár egy embrió.
− Szívem! – ordította az apa rémülten. Hozzásietett.
A fiú felkiáltott, amikor észrevette a lassan szétterülő vértócsát.
− Azonnal hívd a mentőket! – parancsolt a fiára.
Ő azonban képtelen volt megmoccanni, bénultan bámulta a mozdulatlan anyját.
Kint felugatott egy kutya.
* * *
A szívszaggató nyüszítéstől a fiú összerezdült.
Rex – futott át a fején. Ezer kutya közül is megismerte volna. Aggodalmasan nézett körül a vaksötét szobában, de semmit nem látott. Kintről éles vonyítás hallatszott. Gyorsan az ablakhoz szaladt, és kinézett a gyengén megvilágított kertbe. Az apja árnyékát vette ki. Úgy imbolygott, akár egy részeg. Egy vastag bottal újra meg újra a földre csapott.
− Ne! – kiáltotta rémülten a fiú, amikor tudatára ébredt, hogy mi történik. – Ne! – Mindkét öklével verni kezdte az ablaktáblát. Senki nem figyelt rá. A könnyeitől elvakulva lerohant a lépcsőn, majd ki az ajtón.
− Hagyd békén Rexet! – kiáltotta.
− Ez az átkozott korcs a hibás. Miatta halott a fiam! – Az apja rövid időre megállt, és dühösen nézett a másik fiára. – És miattad!
A fiú zokogva hullott térdre. A kutya már nem mozdult többé.
- Writer
