1990-2
1987 Words
− A gyereknek szüksége van rám! – Aiden halkan énekelte a bölcsődalt.
− Mi az ördögöt műveltek? – Danny nem hitt a szemének. – Apa? Miért beszélsz be neki ilyesmit? A baba halott! Apa, kérlek!
− Tűnj el, Danny! – ismételte Aiden. – Ma már nem akarlak látni!
Danny kábultan a szobájába ment, hogy felöltözzön. El kell innen mennie. Ha a barátjának, Rickynek azt mondaná, hogy a ház csőtörés miatt víz alatt áll, biztosan rá tudná beszélni, hogy eljöjjön vele az uszodába. Elrettentette a gondolat, hogy az erdőben töltse a napot, megint szakadt az eső. Németországban mindig borzalmas volt az időjárás.
Danny csak késő este ért haza. Biztosra akart menni, hogy az apja már elment otthonról. A hétvégéken alig akadt olyan este, amelyen otthon maradt volna.
Danny a nappaliba osont. A nagy, nyitott kandallóban tűz égett, a fénye tükröződött a szürke padlólapokon. A CD-lejátszó újra azt a rettenetes bölcsődalt játszotta, amelyet Danny annyira gyűlölt. Az anyját a hintaszékben találta, takaróba burkolózva, a kezében egy babás könyvet tartott. Halkan dúdolta a dallamot.
− Szia, anya!
− Szia, Danny! – viszonozta az anyja a köszönést. – Hogy vagy?
− Jól – felelte szűkszavúan. – Anya, beszélnünk kell!
Marina azonnal letette a könyvet, és a fiúra nézett az óceánkék szemével.
− Természetesen – mondta. – Mi nyomja a szívedet?
Danny idegesen végigsimította a gondosan fésült haját.
− Nem hagyhatod, hogy apa bebeszélje ezt neked. A baba halott, meg kell végre értened!
− Miért beszélsz így Liamről?
− Mert ez az igazság! A baba halott és kész!
Marina újra hintázni kezdett.
Danny a CD-lejátszóra mutatott.
− Tudod, hogy ebben a szaros dalban a kisfiú meghal a végén? – morgott.
− Mi történt veled? – csodálkozott az anyja. – Folyton vitát szítasz.
− Azzal, hogy kimondom az igazságot? – fújtatott Danny. – Hallgasd csak a szöveget! Heidschi Bumbeidschi a halál[1]. Egy anya megpróbálja álomba ringatni a gyerekét, de végül jön a halál, és magával viszi. Valahogy találó, nem gondolod?
Elégtétellel látta, hogy az anyja olyan fehér lesz, mint a meszelt fal.
− Danny, azonnal menj az ágyadba! – sziszegte.
− Mi? Már megint? Miért?
− Azonnal menj az ágyadba! – visította újra az anyja.
Danny a fejét rázva elhagyta a szobát. Ez már a harmadik alkalom volt két napon belül, hogy elküldték, holott csak az igazságot mondta ki. Talán éppen ezért…
Mérgesen fogat mosott, és lefeküdt aludni. A ferde tetőablakon keresztül, elgondolkodva figyelte a csillagokat.
Már késő este volt, amikor az apja hazajött, Danny kikészülve a fejére húzta a takarót. Nem akarta újra veszekedni hallani a szüleit.
Aiden azonban nem ment be Marinához a nappaliba. Danny hallotta, hogy felfelé jön a lépcsőn. Úgy gondolta, megint van vele egy fiatalember, akit magával visz a hálószobába.
Ám a szobaajtó lassan kinyílt.
− Még ébren vagy? – kérdezte halkan Aiden a holdfénytől világos szobában.
− Igen. Nem tudok aludni.
− Bejöhetek?
− Miért, mi van? – Danny legszívesebben nemmel felelt volna, de nem mert.
− Semmi különös. Csak beszélgetni akartam. Egy kicsit ölelkezni…
Aiden Danny mellé ült az ágyra, újra alkohol- és füstszaga volt. Danny megkönnyebbülten állapította meg, hogy legalább nem hullarészeg. Most legalább kihasználhatja az alkalmat, hogy feltegye neki a kérdést, amely annyira égette a lelkét.
− Kik ezek az alakok, akiket az utóbbi időben magaddal hozol? Egyikükkel találkoztam tegnap a fürdőszobában.
Az apja meglepődött, világoszöld szeme ijedtnek hatott. Egészen nyilvánvalóan nem számított erre.
− Gyakornokok a cégemtől – felelte gyorsan. – Hivatali ügyben vannak itt.
− Anya miért sír folyton emiatt?
Aiden felsóhajtott. Szinte kétségbeesve a kezébe temette az arcát.
− Nem tudok tenni ellene, Danny! Nem tudok! Éveken át próbáltam, de most minden összeomlott, és nem megy tovább. Érted?
− Nem.
− Tudni akarod, mit csinálok ezekkel a fiúkkal?
Danny bólintott. Így biztosan jobban megérti majd a szüleit.
− Vedd le a pizsamafelsőd! – mondta halkan az apja.
Danny egy pillanatra elbizonytalanodott, de a kíváncsisága győzött. A fején át lehúzta a pizsamafelsőjét, aztán összegyűrte.
Aiden jó darabig szótlanul méregette.
− Az anyádra hasonlítasz – suttogta. – Kifejezetten szép vagy, tudod?
Danny tudta. Elég gyakran mondták neki, máskülönben nem szólította volna le a modellügynökség képviselője sem.
Miért jön be apa az éjszaka közepén, és miért mesél olyan dolgokat, amiket amúgy is tudok?
Aiden barátságosan megsimogatta a fésűvel elválasztott szőke haját, a másik kezét pedig Danny combjára fektette. Aztán megcsókolta a nyakát.
− Hagyd ezt abba! – kérte Danny.
− Hiszen te akartad tudni, mit csinálok velük!
− Akkor mégsem. Meggondoltam magam.
− Engedned kell, hogy csináljam. – Az apja cinkos pillantást vetett rá. – Különben továbbra is fel kell hoznom ezeket a fiúkat. És ha még egyszer megteszem ezt, akkor az anyád elválik tőlem. Ezt akarod?
Igen – gondolta Danny ösztönösen. – Az lenne a legjobb. Anyának és nekem is!
Bizonytalanul vállat vont.
Aiden halkan és szívhez szólón beszélt tovább.
− Tudod, mi történik akkor? A hatóságok el fognak venni téged az anyádtól, ugyanis tényleg kezdi elveszíteni az eszét. – Jelentőségteljes szünetet tartott, mielőtt majdhogynem hitetlenkedve hozzáfűzte. – Azzal áltatja magát, hogy a baba még a hasában van!
− Te beszéled be neki – csúszott ki Danny száján, de az apja tudomást sem vett róla.
− Tudod, hogy milyenek a német gyermekotthonok?
Danny megrázta a fejét. Alapjában véve semmit nem tudott erről az országról, amelynek a nyelvével olyan magától értetődően felnőtt. Négyéves kora óta évente legalább kétszer nyaralt itt a szüleivel, de az itteni szokások idegenek voltak számára.
Aiden egy kicsit közelebb csúszott Dannyhez. Titokzatosan a fülébe suttogott.
− Mesélek neked róla. Hallgass meg! – Danny vissza akarta venni a pizsamafelsőjét, de az apja elvette tőle, és drámai hanghordozással folytatta. − Az újonnan érkezetteket először mindig jól elverik. A többi fiú éjszakánként botokkal a szobádba oson, és kékre-zöldre ver. Heteken át szinte az összes ételt elveszik tőled, egész nap bosszantanak, és kívülállóvá tesznek. Ha ezt elmondod a nevelőknek és az otthon vezetőinek, még rosszabb lesz. Akkor árulónak és gyávának fognak kikiáltani. És természetesen egyetlen szavadat sem hiszik el, a hazugságért pedig napokra sötét pincébe zárnak.
− Hülyeség! – Danny nevetett. – Ilyen nincs!
− Itt igen – mondott neki ellent az apja. – Sőt, még rosszabb is előfordul. Olyan dolgokat tesznek veled, amiket el sem tudsz képzelni.
Ez elbizonytalanította Dannyt, habár nem akart hitelt adni az apja szavának. Nyugtalanította az elképzelés, hogy napokon át egy sötét pincében üljön, de még jobban aggasztotta a gondolat, hogy az anyja tényleg elveszítheti az eszét. Valószínűleg a válás rontana a helyzetén…
− Anyának rossz lenne a válás?
Az apja arcán halvány mosoly suhant végig.
− Igen, az anyádnak a válás nagyon rossz lenne. De te megakadályozhatod!
− Hogyan?
− Engedd, hogy azt csináljam veled, amit szeretnék! És ne meséld el senkinek! Különben elhagylak benneteket – fűzte hozzá diadalittasan. – És akkor otthonba kell menned, az anyádnak pedig a bolondokházában kell töltenie a hátralévő életét miattad. Soha többé nem fog kijönni onnan.
Danny nyugtalanul csúszkálni kezdett az ágyon. Az a rossz érzése támadt, hogy annak, amit az apja tenni szándékozik vele, semmi köze a kenuzáshoz vagy az íj- és nyílfaragáshoz.
− Ígérd meg nekem, hogy magadban tartasz mindent! – követelte Aiden. – Becsületszóra, amit soha nem szabad megszegned.
Az apja a kezét nyújtotta neki, Danny pedig kedvetlenül belecsapott. Az idegeire ment ez az egész színház. Éjszaka közepe volt, és aludni akart.
− Ígérem – mondta csakis azért, mert az apja ezt várta tőle.
− Derék fiú – Aiden Danny mellkasára fektette a tenyerét, és csókolni kezdte a nyakát. A borostája csiklandozta Danny vállát. Undorodva eltolta magától, és hirtelen mozdulattal kitépte az apja kezéből a pizsamafelsőjét. Gyorsan visszabújt bele.
− Fáradt vagyok. Kérlek, hagyj aludni! – mondta Danny, majd az oldalára fordult.
Aiden még egyszer megsimogatta a haját, aztán felállt.
− Emlékezz az ígéretedre! – súgta a szoba sötétjébe, mielőtt elhagyta volna.
A ki nem mondott fenyegetés visszhangzott a falakról, és beégett Danny emlékezetébe.
* * *
Danny szétnyitotta a szendvicsét, a mutatóujjával lekaparta a mogyorókrémet, majd lenyalta.
− Hogy ment? – kérdezte Jan, az egyik osztálytársa.
− Egész jól – felelte Danny, mielőtt a szétbontott kenyerébe harapott. Ez azonban nem igazán felelt meg a valóságnak, a „kiválóan” lett volna a helyes válasz. A matekkal még soha nem volt gondja. A szöveges feladatokat kicsit körülményesnek találta, de azért sikerült mindet megoldania.
− A tizenkettes feladat micsoda szemétség volt! – fecsegett tovább Jan. – Azt hiszem, az egészet eltoltam.
Jan, Marco és Danny három felsőbb osztályba járó fiúval beszélgetett a matekfeladataikról.
− El tudja nekem valaki magyarázni, hogyan tudom a száz negyedét megszorozni a huszonhét és a három hányadosával? Őszintén, lövésem sincs.
Marco várakozón nézett az egyik idősebb fiúra, Danny gondolatai viszont az előző hétvége és azon dolgok felé kalandoztak, amiket az apja mondott és tett.
− Ez nálatok is így van? – érdeklődött váratlanul. – A ti apátok is bejön hozzátok éjszaka a szobátokba?
− Miért jönne be? – tudakolta Jan.
− Ölelkezni – válaszolta Danny. Kicsit zavarban volt, már meg is bánta, hogy feltette ezt a kérdést. Egyszerűen kicsúszott a száján.
Jan torkaszakadtából nevetni kezdett.
− Hogy ölelkezni? – Marco csodálkozva nézett rá.
− Hát, ölelkezni, na… – morogta Danny. – Az ágyban.
− Az szex! – kiáltotta Christian, az egyik idősebb fiú.
Egy ideig mind szégyenkezve hallgattak. Elpirultak, és a cipőjüket bámulták. Jan ismét nevetni kezdett, a többiek pedig csatlakoztak hozzá.
− Danny szexel az apjával – horkantott fel Tim, a legidősebb fiú a csoportban.
− Ilyen hülyeséget! – Danny összegyűrte az uzsonnás zacskóját, és Tim fejéhez vágta. – Ilyesmit nem csinál az apám!
Nem ismerte a szó jelentését, de egyértelműen valami rossz lehetett.
− Hiszen, te magad mondtad! – makacskodott Christian.
− Én nem mondtam – védekezett Danny. – Én azt mondtam, hogy „ölelkezni”, te idióta! Amit az ember akkor csinál valakivel, ha szereti.
− Az ölelkezés babáknak való! – Tim kurjongatva csapdosta a combját. – Te még kisbaba vagy?
− Danny baba!
Most mindenki nevetett.
− Ha egy felnőtt gyerekkel szexel, akkor az a gyerek megrontása!
Danny a fejét rázta a saját ostobasága miatt. Hogyan is kezdhetett bele egy ilyen témába éppen akkor, amikor olyan fiúk is jelen vannak, akik nem tartoznak a barátai közé, és akik ráadásul valamivel idősebbek is? Gondolhatta volna, hogy ki fogják nevetni.
− Tiszta hülyék vagytok! – tette csípőre a kezét.
− Mi az egyetlen jó dolog azokban, akik gyerekeket rontanak meg?
− Fogalmam sincs. Mi?
− Az iskolák előtt mindig 30 km/h-val hajtanak!
Jan dőlt a nevetéstől.
− A szex olyan, mint a Haribo: gyermek, felnőtt kedve jó, édes élet, Haribo!
− Nekem is van egy! – szólalt meg újra Tim. – Egy amolyan gyerekeket megrontó alak és Danny megy az erdőben, egyre beljebb és beljebb. Danny hirtelen megszólal: kezdek félni. Mire a gyerekeket megrontó férfi: te félsz? Akkor én mit mondjak? Visszafelé az egész utat egyedül kell megtennem.
Sikítva nevettek.
− Kapjátok be! – mutatta nekik a középső ujját Danny. Azon tűnődött, vajon értik-e egyáltalán a saját vicceiket. Mi az, hogy valaki gyerekeket ront meg? Valaki, aki rontást hoz a gyerekekre? Amennyiben mit csinál? Ölelkezik vele?
− Ugyan már! – próbálta csitítani a kedélyeket Jan. – Csak viccelünk.
− Hagyjatok békén!
Danny gyors léptekkel elviharzott, mérges volt saját magára. Miért kell mindig kimondania, ami éppen a fejében jár? A fák alatt álló pingpongasztalhoz masírozott. Ahogy várható volt, ott találta a barátját, Rickyt. Rosszkedvűen mellé ült.
− Danny! – szólította meg Ricky. – Miért vágsz ilyen komor arcot? Minden rendben?
− Hmm – dünnyögte Danny.
Ricky már nyolcadik osztályos volt és majdnem ugyanott laktak. Eleinte csak véletlenül mentek együtt, aztán mindig megvárták egymást, ha egyszerre értek véget az óráik. Délutánonként gyakran együtt bóklásztak az erdőben, kunyhókat építettek vagy gátat a folyóra. Bár csak néhány hete ismerték egymást, Ricky máris Danny legjobb barátja lett. Ha egyáltalán felteheti, akkor csakis neki teheti fel azt a kérdést, amely olyannyira foglalkoztatta.
− Te – kezdett bele bizonytalanul. – Kérdezhetek tőled valamit?
− Persze. Kérdezz! – Ricky kis galacsinokat gyúrt papírfecnikből, szívószállal akarta őket szétlövöldözni az osztályteremben. A csillogó fekete haja fürtökben hullott a homlokába.
− Mit jelent az, hogy „leszoptam”?
Ricky csodálkozva nézett föl. Úgy látszott, hogy nehezen tudja visszatartani a nevetését.
− Ki mondta ezt? – tudakolta.
− Mindegy! Mi az? – sürgette Danny.
− Az valami igazán visszataszító. – Ricky felállt, és egy kicsit távolabb ment a többiektől. A sötét arcbőre ellenére elpirult. Danny követte. Ricky lopva körülnézett, mielőtt suttogni kezdett. – Az, amikor egy nő egy férfi farkát nyalja.
Danny undorodva felhúzta a felső ajkát.
− Feltétlenül nőnek kell csinálnia?
− Úgy gondolom. – Ricky elbizonytalanodott. Az arca vörös színe még egy árnyalattal sötétebb lett. – Különben még förtelmesebb. Ugyanis az már meleg.
− Mi az, hogy meleg?
− Hát, amikor egy férfi egy másik férfit szeret, és vele tesz ilyen dolgokat. Melegnek lenni természetellenes és beteges. Az nem normális.
− Házas férfiak is lehetnek melegek?
Ricky hevesen rázta a fejét.
− Természetesen nem. Különben nem lennének házasok. Miért akarod ezt tudni?
− Csak úgy – vágta rá gyorsan Danny. – Érdekel. Mennem kell órára. Később találkozunk!
Minden további magyarázat nélkül sarkon fordult, és elszaladt. Nem volt helyes az osztálytársaitól ilyesmit kérdezni. A Rickyvel folytatott beszélgetés sem segített neki. Éppen ellenkezőleg, csak még jobban összezavarta. Az apja kifejezetten felszólította, hogy senkivel ne beszéljen erről. Nem tartotta magát hozzá, holott nemrég fájdalmasan megtapasztalta, mi történik, ha az ember engedetlen. Mi nincs vele rendjén? Miért nem tudja egyszerűen azt tenni, amit mondanak neki?
Jogos volt, hogy kinevették.
- Writer
