1992
Akonyhában ültem az asztal tetején, és figyeltem, ahogy apa feltöri a tojásokat a rántottához. Amióta szerencsésen hazaértünk a bevásárlásból, mindenki a helyére vonult. Anyánk elhagyta a házat, apa nem érdeklődött, hogy pontosan hová is megy. A gyomrom erősen korgott, alig vártam, hogy apa kész legyen az ebéddel. Addig is Life Savers cukorkákat tömtem a számba, miközben az aktuális képregényemet lapozgattam.
– David, nem fogsz ebédelni – mondta apa, majd hangosan felsóhajtott. Megdörzsölte a homlokát, miközben arca egyre gondterheltebb lett. Amióta folyamatosan otthon volt, nem volt olyan vidám és felszabadult, mint amikor csak hétvégére jött haza.
– De éhes vagyok! – mondtam.
Miután apa beleöntötte a tojást a serpenyőbe, felém fordult. Egyszerű, nyomott mintás, fakó pólót viselt
