Chapter 2
1471 Words
A SZÜRKE SAPKA
Nem akarta levinni a többiek közé. Minek? Inkább beteszi a szekrénybe, a felső polcra. Aztán majd felhív valakit. Kinyitja a szekrényt, és rámutat a sapkára.
– Tudod, kié volt? Egy rendezőé, egy híres filmrendezőé. Mi az? Nem hiszed? Kérdezd meg Dános bácsit, tőle kaptam.
És akkor a másik már mindent elhisz. Dános bácsi a Fővárosi Mozi gépésze, régi filmjei vannak, néha vetítéseket rendez a lakásán. Ezek a filmek már senkinek sincsenek meg, csak Dános bácsinak. Például, amiben a cowboyok legyőzik az indiánokat, és elfoglalják Amerikát. Valaki még mondta is, hogy Dános bácsi kint járt a Film Városában. Már úgy volt, hogy ő is rendező lesz, de aztán visszalépett. Az öccse kinn maradt. Az öccse rendező lett, csak más néven. Nincsenek jóban, még csak nem is leveleznek.
– Ha Dános bácsi akarta volna, kint maradt volna. – A fiú a szürke sapkára nézett, és bólintott.
A tér hátsó sétánya…
Egyszerűen nem tudott odafent maradni. Megállt egy lámpaoszlopnál, az ujja körül pörgette a sapkát. A sapka egy-két forduló után rárogyott a kezére, teljesen betakarta.
Fáradt, öreg sapka. Az ellenzője középen megtört.
A tenyerére fektette. Szétterült. Akármit lehetett vele csinálni, mindjárt elnyúlt. Mint egy kivénhedt kutya, ahogy kilógatja a nyelvét.
A fiú valami zörgést hallott.
Streig Gyuri ugrált mellette egy hengeren. Egy üres bádoghengert pörgetett-forgatott a lábával. Két karját széttárta. Várni lehetett, hogy a henger kiugrik alóla, és elgurul.
A fiú nézte egy kicsit, aztán megemelte a sapkát.
A sapka megemelkedett, majd visszarogyott.
Streig ugrált, zörgött. A fiú meg már nem is tudta, mióta beszél.
– …mert az biztos, hogy földi halandó még nem látta James Cruzét sapka nélkül dolgozni.
Ezt akárcsak maga Dános mondta volna a gépházban. Meg azt is, hogy. – James Cruze be se lép a műterembe legendás hírű sapkája nélkül. Róla különben mindenki tudja, hogy az erélyes rendezők közé tartozik. A feleségével is úgy beszél, akár egy segédszínésszel vagy egy statisztával. Pedig a felesége híres filmszínésznő.
– A Cruzéné. – Streig Gyuri arrébb görgött.
– A Cruzéné?
– Hát ha ő Cruze, akkor a felesége Cruzéné. – Streig félelmetes gyorsasággal pörgette a hengert maga alatt. – Cruze és Cruzéné.
A fiú hallgatott. Mint aki még várja, hogy Streig mondjon valamit. (Ha sokat hülyéskedik ezzel a Cruzénéval, lepofozom arról a bádogról.)
De Streig most már egy szót se szólt.
Egy pillanatra leugrott a hengerről, kicsit arrébb rúgta, aztán megint rajta volt.
A fiú ismét megemelte a szürke sapkát. Olyan mozdulatot tett, mintha a fejére akarná húzni.
– Csak azt ne hidd, Streig, hogy Cruze valami goromba fráter. Szó sincs róla. Csak éppen a munka megszállottja, rendezés közben se lát, se hall. És mindent előjátszik a színészeknek. Hogy kell sört inni, ha mondjuk, sörözési jelenetről van szó.
Streig ugrált, zörgött. A fiú legszívesebben lerúgta volna arról a bádogról. De csak ment utána a sapkával. Hol az egyik oldalán tűnt fel, hol a másikon.
– És azt is megmutatja, hogy kell lóra pattanni, ha éppen arról van szó. Vagy pedig hogy kell egy nőt fojtogatni.
– Egy nőt fojtogatni?
– Ha valami nagy féltékenységi jelenetet forgatnak.
– És akkor ő fojtogat? – Streig lelépett a hengerről.
– Odalép a színésznőhöz, megfogja a nyakát. A színész meg ott áll mellette, és nézi.
– Nézi?
– Aztán ő fojtogat, ha Cruze már jól megmutatta neki.
Streig egyik lábát rátette a hengerre, belebámult a levegőbe. így állt egy darabig. Aztán ráugrott a hengerre, és továbbgörgött.
– Nem is hiszed, Streig, hogy egy rendezőnek mennyi mindent kell tudni. – Rátette a sapkát a pad támlájára, majd levette. A bélés kibuggyant, gyorsan visszanyomta. – Atlantic – ez állt a bélésen sárgás, foszladozó betűkkel. – Biztos lehetsz benne, hogy abban az időben mindenki Atlantic-sapkát hordott.
– Miért? – Streig most hátrafelé gurult. Oly sebesen, mintha többé már meg se állna.
– Hogy olyan sapkája legyen, mint Cruzénak. Rendezők, segédrendezők, színészek, mind csak Atlantic-sapka után törték magukat. – Két kézzel fogta a sapkát, mintha attól félne, hogy szétfoszlik. Közben valami régi szagot érzett. Egyszer egy irtózatosan ócska boltban járt, spulnik és kaucsukbabák között. Akkor érzett ilyen szagot.
– Igen, igen, öregem, Cruze minden jelenetet előjátszik a színészeknek. Még akkor is, ha világsztárral dolgozik, nála az ilyesmi nem számít. Ha pedig végképp nem megy a jelenet, akkor elzavarja, és valaki mást halászik elő.
Streig a padon ült, a hengert a pad széléhez verdeste.
– Mondjuk, engem.
– Mondjuk, téged.
– Mondjuk, a Szecsey Csulit.
– Mondjuk, a Szecsey Csulit.
Streignek ez mintha nem tetszett volna. Egypárszor még a padhoz verdeste a hengert, aztán ráugrott.
– Minél ismeretlenebb valaki, Cruze annál jobban örül neki. – A bélés megint kiesett, ráfolyt a fiú kezére. – A felvételek szünetében pedig nincs kedvesebb fickó James Cruzénál.
– Ne mondd!
– Büfét rendez be a színészeinek, mindenki annyit ehet, amennyit akar, és az egészet ő fizeti. Csokoládé… bonbon… torta… Zenekart hozat, és ő maga is beugrik. Csodásan bendzsózik.
– Miért nem megy zenésznek?
– Te is miket tudsz kérdezni? Világhírű rendező, és akkor menjen el zenésznek!
– Ha egyszer olyan csodásan bendzsózik! Ha én bendzsózni tudnék, elmennék zenésznek.
– Közted és James Cruze között azért van egy kis különbség. – Megint rátette a pad támlájára a sapkát. Körbejárta, olykor igazított rajta valamit.
A szürke sapka kinyúlt. Oly rettenetesen kinyúlt, hogy szinte már leért a földre. (Érdekes, ha messziről nézem, fekete. Akárcsak agyonázott volna.)
– Két Cruzét ismernek a Film Városában. Egy kedves, vidám fickót és egy másikat, a félelmetes, az erőskezű rendezőt. Az biztos, hogy Cruze egész más ember munka közben, mint pihenés közben. – Leült a sapka mellé. – Cruze csak akkor vesz fel egy jelenetet, ha már legalább tízszer elpróbálták. Még a világsztárokkal se tesz kivételt.
– Még Cruzénével se.
– Cruzénével?
– Te mondtad, hogy a felesége is színésznő. – A bádog zörgött a pad előtt. – A Cruzéné. Cruze és Cruzéné.
– Na igen. Hiszen már mondtam, hogy a feleségével is pont úgy bánik, mint egy statisztával. – Megigazította a sapkát. – Ha dühös, akkor a földhöz vágja a sapkát, és egyszeribe megnyugszik. Ordít, akkor földhöz vágja a sapkát, és minden rendben.
Ha meg oldalt húzza a sapka ellenzőjét, akkor mindenki tudja, hogy ma jó napja van. De ha az ellenzőt hátrahúzza, akkor nem mernek megállni előtte.
– Ha az ellenzőt hátrahúzza. – Streig is leült, a hengert rugdalta. Ennek az ellenzőjét?
– Ennek az ellenzőjét! Na miért?
– Csak nem akarod bemesélni, hogy ez a sapek…
– Dános bácsi kapta Cruzétól. Jó barátok voltak.
– Dános bácsi és Cruze?
– Na miért? Te talán nem tudod, hogy Dános bácsi kint volt a Film Városában?
– Hülye sapek. – Streig a hengert rugdalta. – Irtó hülye sapek, és nincsenek is rajta kockák.
– Kockák?
– Minden sapkán vannak kockák, ezen meg nincsenek.
– Voltak. – A fiú a térdére tette a sapkát. – Csak már kikoptak. De amikor még James Cruze ezzel vonult be a műterembe…
– James Cruze sose vonult be a műterembe.
A fiú szólni se tudott. Ilyet mondani, hogy James Cruze…!
– Én még egyetlen James Cruze-filmet se láttam.
– Persze hogy nem láttál. Mert itt nem játsszák a filmjeit… mert… drágák… egyszerűen nem lehet megfizetni.
– Érdekes! Cecil Bét meg lehet fizetni, F W.-t meg lehet fizetni, csak éppen a Cruzédat…
– Mert ő csinálja a legnagyobb tömegjeleneteket, és azok sokba kerülnek mert ő csak szuperprodukciókat csinál, mert ő szuperrendező.
– Ez meg szupersapka.
– Ahogy mondod, Streig! Szupersapka. – A fiú felállt, két kézzel tartotta a szürke sapkát. – És most megmutatom neked, hogy vonul be a szuperrendező szürke szupersapkájában a műterembe. A nagykör felé intett. – Ott vannak a színészek, a segédszínészek és a statiszták. Na meg a kellékek… tornyok, állványok és egy vasútállomás. Itt meg a stáb. Segédrendezők, asszisztensek, egyszóval, a vezérkar. A műteremben már minden készen, csak őt várják, James Cruzét. Nyílik az ajtó. De ez még csak a rendező első számú titkárja. Cruze már beült az autóba! Mire a többiek: „És a sapka?! Oldalt az ellenzője? Hátul az ellenzője?” Nyílik az ajtó. De ez még csak a második számú titkár. Cruze autója feltűnt a kanyarban! Mire a többiek: „A sapka?! Hogy áll az ellenzője?! Az ellenzője?!” Ez az a pillanat, amikor kintről motorzúgás hallatszik, nyílik a műterem ajtaja…
A fiú megemeli a sapkát.
Most már Streig is állt, és csak nézte, ahogy a fiú lassan, nagyon lassan a feje felé emeli a sapkát. Egy mozdulat… még egy…
– És James Cruze belép a műterembe!
És akkor valaki kivette a fiú kezéből a szürke sapkát. Nem érzett semmit, nem látott semmit. Csak éppen a sapka már nem volt a kezében.
A sapka a levegőben. Szemben a fiúval, mozdulatlanul a levegőben.
Aztán valaki megigazította az ellenzőjét. Valaki egy régi, otthonos mozdulattal oldalt húzta az ellenzőjét, és azt mondta.
– Viszlát!
A fiú nézte, ahogy a szürke sapka kissé imbolyogva elindul a fák között, és dermedten bólintott.
– Viszlát!
- Writer
