Chapter 3
2106 Words
A BEAVATOTTAK
Egy üveg víz és egy pohár a tálcán. Mintha valaki odatolta volna a fiú elé. De nem éppen most, hanem már régebben. Homályos üveg, szürke és fáradt víz. A terítő is szürke. Szürke terítő, furcsa, sárga mintákkal.
A fiú keze elindult a mintákon, végtelen utazásra indult a sárga vonalakon.
Hány óra lehet?
Apa azt mondta, hogy talán ma elmennek a Capitolba. A Vikingeket adják a Capitolban.
A fiú, ahogy kijött az iskolából, a mozi elé futott, a mozi képeihez. Szakállas, hegyes sisakos harcosok csónakokban. De azok talán már nem is csónakok hanem hajók Távoli, idegen földrészek felé mennek a hajók, távoli, idegen földrészeket akarnak meghódítani a szakállas harcosok.
Reccsenés. Valaki megáll az ajtó előtt. Apa? Nem, ő mindjárt bejön. A portás? Tegnap itt volt. „Nézze, szerkesztő úr, ez így nem mehet tovább.” Apa az ágyon feküdt, szivarozott. A portás levette a sapkáját, tenyerével a homlokát masszírozta. „Barna úr a leghatározottabban megmondta… egyszóval, ezek a tartozások… és semmi biztosítékunk a jövőre nézve, egyáltalán semmi biztosítékunk.” „Biztosíték…” – ezt többször is említette, ahogy a sapka helyét nyomogatta. Apa szivarozott, és a végén három pengőt kért. „Átmeneti időre, hiszen tudja.” A portás a fejébe nyomta a sapkáját. „Hiszen tudom.” Leszúrta a három pengőt, és elment. Most meg itt állt az ajtó előtt.
A fiú valósággal megmerevedett. Előtte a pohár, a kancsó, a fal. Csörömpölés lentről, az étteremből. Húslevest visznek valakinek. Vendéglőben mindig húslevest kap a vendég, húslevest tésztával. Az apró tésztakockák, akár az amerikai katonák. A fiúnak ezekről a kockákról mindig az amerikai katonák jutottak eszébe.
És ha most ebédelnek, akkor még nem is lehet olyan késő. Akkor még vígan elcsíphetnek egy mozit. Tim Mc Coyt is meg kéne nézni. Nem, azért mégis inkább a Vikingek. Miért olyan dühösek a vikingek? Az egyik hajón egy lányt is lehetett látni. Magas, szőke hajú lány, előtte egy öreg harcos, sisakkal a kezében. Úgy tartja a sisakot, mintha a következő pillanatban a lány fejére akarná tenni. A vikingeknél a nők is harcoltak. A vikingeknél a nők még vadabbak, mint a férfiak. Felvonul a viking hajóhad, és valahol már zúgnak a harangok. A vikingek! Jönnek a vikingek!
Szék az asztal és a mosdó között. Takács ült ott tegnap. Kövér, barnáspiros arcú férfi. „Az édesapja? Persze, mindjárt jön.” Kezét összefonta hasán, kibámult az esős délutánba. „Szép, borús időnk van.” Ezt mondta Takács. Meg hogy apa pénzt vett fel tőle valami mezőgazdasági lapra. Takács apát várta, és közben elaludt a széken.
A fiú megigazította a széket, mintha Takács még most is ott ülne. Aztán az ablakhoz ment. Fénytelen az utca. Most már el se lehet képzelni, hogy valakinek még húslevest visznek. Nem, odalent, az étteremben már leszedték az asztalokat.
Az utca kis boltjaiban még nem égett a villany. A Körúton se gyulladtak fel a reklámok. Ha felgyulladnak a fények, akkor vége a napnak. Akkor apa már nagyon későn jön haza, és nem mennek el sehova.
Leengedte a rolót, majd fölrántotta. Ezt megismételte egypárszor. Kivett a szekrényből egy Mozi Életet, végigheveredett vele az ágyon. Lily Damita a címlapon. Lily Damitát még egy filmben se látta, de a képét már annál többször.
Mi van George K. Arthurral? Összeveszett Karl Dane-nal, akivel pedig annyi filmben nevettették meg a közönséget. Min veszhettek össze? Lehet, hogy többé már ki se békülnek?
A majomképű, kis George K Arthur ahhoz a férfihoz hasonlított, akivel apa a cirkuszról tárgyalt. Egyszer volt itt az a majomképű, és akkor egy nagy, nemzetközi cirkuszról tárgyaltak. „Csak olasz bohócokkal vagyok hajlandó dolgozni” – mondta apa, és le-föl járkált a szobában.
Greta Garbo hallani se akar többé Nils Astherről.
A fiú följebb húzódzkodott az ágyon. Mi történt? Mindenki összevész valakivel?
Megkezdődtek a Mockery felvételei. Aha, ez valami új film, és most megkezdődtek a felvételei. Ben Christianson rendező utasítást ad Lon Chaney-nek és Huszár Puffynak. Egy lépcsőn állnak. Puffy a lépcső aljáról figyel a rendezőre. Puffyt apa cipelte el Nagy Endréhez. „Addig nem szálltam le Nagy Endre nyakáról, amíg nem szerződtette Puffyt a kabaréjába.” Puffy most kint van Hollywoodban, és Ben Christianson utasítást ad neki. És mennyit írnak róla!
A lap megzörrent a takarón, a fiú pedig olvasni kezdte.
Lon Chaney és Huszár Puffy együtt filmeznek a Metro új produkciójában. Ben Christianson, a Metro dán rendezője megkezdte a Mockery című film forgatását. Lon egy hűséges, öreg szolgát alakít. Huszár Puffyé a másik nagy férfi főszerep. Puffy ebben a szerepben, a beavatottak szerint, karrierjének jelentős és kimagasló állomásához érkezett. A női főszerepet Brenda Bredford játssza, és Ricardo Cortez is pompás alakításhoz jutott.
De azért mégiscsak Puffy a másik nagy férfi főszereplő. Ricardo többször is odamegy Ben Christiansonhoz, a Metro dán rendezőjéhez. – Elnyom engem ez a Puffy! – Ben széttárja a karját.
– Öregem! Puffy olyan egyéniség…
Puffy ebben a szerepben karrierjének jelentős és kimagasló állomásához érkezett. A beavatottak szerint.
A fiú a térdét kaparta. Mindig újabb és újabb repedéseket lehetett a térdén felfedezni.
De most nem törődött a térdével. Újra elolvasta: A beavatottak szerint…
A beavatottak.
Az ő nevüket nem írják ki a film plakátjára, de azért mégis mindenhol ott vannak. Klubokban, a gyár környékén és egyáltalán mindenhol. Keménykalapban járnak és mellényben. Szivaroznak. Örökké hallgatnak. Pedig mindenki csak az ő arcukat figyeli. Pedig mindenki csak az ő véleményükre kíváncsi.
A Nagy Beavatott a szivarját rágja, és bólogat.
– Úgy, szóval maguk azt mondják, hogy ez egy nagy film? Azt mondja, Goldwyn úr, hogy monstreprodukció? Hm… Lehet. Tessék? Nem, nem szóltam semmit.
A Metro vezérkara a Nagy Beavatott körül táncol.
– Valami baj van a filmmel? A színészekkel? A rendezővel?
Ő meg a vállát vonogatja. – A rendezővel? Ugyan mi baj lenne a rendezővel? Hogy is hívják?
– Christianson! – vágja rá a Metro kórusa. – Ben Christianson!
– Persze, a maguk dánja.
– Nagy reményeket fűzünk hozzá.
– Persze, nagy reményeket fűznek hozzá.
A Metro emberei döbbenten összenéznek. Mi az? Valami baj van Bennel? Nem tetszik a Nagy Beavatottnak? A Nagy Fiúnak?
Csakhogy most már hiába minden. A Nagy Fiúból többé egy szót se lehet kihúzni. Kínálhatják szivarral, kínálhatják itallal: reménytelen!
A Nagy Fiú hüvelykujját a hóna alá illeszti. Sarkon fordul, és faképnél hagyja a társaságot.
Még szerencse, hogy vannak kis beavatottak. A Metro emberei elcsípnek egy ilyen Kis Beavatottat. Etetik, itatják, aztán szivart dugnak a szájába.
– Csak azt az egyet áruld el, hogy a Nagy Fiúnak mi a baja Bennel?
Hanem azért a Kis Beavatottat se lehet egykönnyen levenni a lábáról.
– Semmi, semmi, a múltkor összeakadtam a Nagy Fiúval, mondhatom, hosszan elbeszélgettünk, de Bent egy árva szóval se említette.
– A produkciónkat se? A Mockeryt?
– Hát, úgy futólag. Inkább ő kérdezgetett. Mondhatom, nagyon érdekelte a véleményem.
– Na és?! Na és?!
– Abban megegyeztünk, hogy Huszár Puffy ebben a filmben karrierjének, jelentős és kimagasló állomásához érkezett. Meg aztán a Bredford lány is egész kedves, ez a kis Brenda.
– Na ugye?! Na ugye?! – Metróék újabb italokat döntenek a Kis Beavatottba.
– Csakhogy éppen a főszereplő! – A Kis Beavatott olyan képet vág, mint aki citromba harapott.
– Lon Chaney? Mi van Lon Chaney-vel? Ember, beszéljen!
– Minek, uraim, minek, ha maguk nem vesznek észre semmit? Abban is megegyeztünk a Nagy Fiúval, hogy maguk az utóbbi időben egyszerűen semmit se vesznek észre. Mi ez, uraim? Fáradtság?
A Metro urai elnémulnak.
A Kis Beavatott fölhajt még egy pohárral. – Lon talán jó volt mint Not-re Dame-i toronyőr, talán jó volt mint Drakula, elismerem! De a Mocke-ryben? Mint hűséges, öreg szolga? Nevetséges! És az a rendező, aki ezt nem látja… – Bosszús mozdulattal félbeszakítja önmagát. Igazán kár annyit beszélni, hiszen a Metróék úgyse értenek meg semmit. Ott is hagyja őket.
A Metróék haditanácsra vonultak vissza. Többször is levetíttetik maguknak a Mockeryt. Minden vetítés után újabb tanácskozás zárt ajtók mögött.
Ben Christianson, a Metro dán rendezője, nem tudja, miért fagynak meg körülötte a mosolyok. Alig szólnak hozzá. Jóformán a köszönését se fogadják. Pedig már elkezdi legújabb filmjének forgatását, főszerepben Norma Shearerrel. Éppen megbeszél egy jelenetet Norma Shearerrel, amikor egyszerre csak megjelennek a Metro urai.
Integetnek, hogy csak folytassa, kedves Ben, csak folytassa! De ő érzi, hogy valami baj van.
– Szóval, amikor várja a hadnagyot a háborúból, és tudja, hogy már nem jön, ezt valahogy úgy kéne… – elakad.
Norma ránéz és vár. Türelmesen vár. Mégis, hogy kéne megcsinálni azt a jelenetet?
– …hogy a fejéhez kap! – nevet fel a Metro elnöke. Félelmetes ez a nevetés.
– De elnök úr – védekezik Ben Christianson –, én csak azért kaptam a fejemhez…
– …hogy tönkretegye Norma játékát! Hogy tönkretegye a filmet! Mit gondol! A film őskorában kapkodtak a szereplők a fejükhöz.
Ben Christianson erre már szólni se tud. Norma Shearer pedig mosolyog. Kedvesen és megnyugtatóan.
Norma mosolyog, Ben dermedten áll, a Metro emberei ordítoznak.
– Elcsépelt ostobaság az egész film!
– Ez már az ötödik filmünk, ahol egy hadnagyot hazavárnak.
– Mit gondol, a közönség meddig tűri még ezeket a hadnagyokat?!
– Tönkre akarja tenni a gyárat? Tönkre akarja tenni a Metrót?!
A Metro emberei ordítoznak, hogy le kell állítani a filmet, meg ilyesmi. Ben Christianson elnémul. Norma Shearer ráteszi kezét a rendező vállára.
– Ne törődjön vele, Ben. Most nem volt szerencséje.
Az a mosoly!
Minden eltűnt a fiú elől. Eltűnt a filmgyár műterme, a kiabáló, hadonászó alakokkal, az összetört Ben Christianson rendezővel. Nem volt semmi más, csak Norma Shearer mosolya. Mindent betöltött ez a mosoly.
A fiú megpillantotta a térdét, a lecsúszott zoknival. Az asztalt érezte maga mögött, a terítővel, a vizespohárral. Csak meg ne forduljon! Csak ne kelljen látnia azt a terítőt!
Lentről zajok, mintha egyszerre többen is beszélnének. Talán egy vidám társaság indul fölfelé, talán apa is köztük van. Mindenféle csomagot hoz. Vagy nem hoz semmit, és csak annyit mond: – Indulás, öreg! – Aztán benéznek egy tisztességes vendéglőbe, és persze a moziról se feledkeznek meg.
Csönd lett odalent. Mintha még a portás is elment volna a portáról.
Felhúzott térd, a paplan gyűrődése és a Mozi Élet.
Puffy ebben a szerepben a beavatottak szerint…
Már alig látta a betűket, de azért nem gyújtotta fel a villanyt. Talán inkább fel kéne állni, hogy ha apa jön, mindjárt indulhassanak. Vagy ha kimenne apa elé a folyosóra, esetleg a szálloda elé…
Végighasalt az ágyon. A párnát nyomkodta, és közben ismét megjelentek előtte a beavatottak.
A beavatottak együtt ülnek a klubban. Isznak és szivaroznak. A Nagy Fiú körül ülnek a mindent tudók, a kis beavatottak és azok, akik még éppen csak hogy be voltak avatva. Az utóbbiak bizony még csak a szájukat se táthatják ki.
– Valaki a napokban hajójegyet váltott. – A Kis Beavatott a kezét dörzsöli. Ugyan ki váltott hajójegyet Dánia felé?!
A Nagy Fiú hallgat. Éppen csak a szemével hunyorít egyet.
A másik meg folytatja: – Talán már meg is érkezett a hazájába Ben Christianson, a Metro dán rendezője.
Erre aztán kitört a nevetés. – A Metro dán rendezője! Ben Christianson, a Metro dán rendezője!
Később valaki megjegyzi: – Norma Shearer levelet írt neki. Ez már akkor volt, amikor a gyár felbontotta a szerződést. Norma azt írta, hogy ne adja fel a harcot, ha most nem is sikerült, de majd egyszer máskor. Ő, mármint Norma, változatlanul hisz benne, mármint Christiansonban.
Ez az a pillanat, amikor a Nagy Fiú megszólal: – Norma Shea-rer mindenkinek tud valamit mondani. Képzeljék el, hogy Ben odahaza, Dániában, hányszor veszi majd elő ezt a levelet. Ó, Norma csodálatos!
Mindenki tud valamit Norma Shearerről. Hol egy lecsúszott színészen segített, hol egy filmírón. Lehet, hogy éppen csak pár szava volt ahhoz az emberhez, de az mégis boldog lett.
Igazán nem lehet mondani, hogy a beavatottak lágyszívű alakok, de most, hogy Norma Shearer szóba került…
A Nagy Fiú, a beavatottak főnöke, magasra emeli a poharát.
– Fiúk! Sokáig éljen Norma Shearer!
A poharak összecsendülnek.
A fiú az ágyon térdelt. Olyan hirtelen térdelt fel, mintha valaki szólította volna. A szemben levő ablak világos kockájára bámult.
Ott szemben égett a villany. Az utcán is felgyulladtak a fények és a Körúton.
Az ágyon térdelt. Legjobb, ha előveszi a spirituszfőzőt, és felteszi a teát. Tea és vajas kenyér. Apa nem szeret beszélni, ha későn jön haza. Lassan kortyolja a teát, a kenyeret pedig úgy rágja, mint a fadarabot.
Szemben égett a villany.
Maga a szoba sötétben maradt. Külön lehetett érezni mindent. A mosdót, a tükröt a mosdó fölött, az asztalt a vizespohárral.
A fiú levágta magát az ágyra. Lehunyta a szemét, kezét pedig bedugta a párna alá, beljebb, egyre beljebb. Befúrta magát, akárcsak valami sötét alagútba.
Közben lassan nyílt az ajtó, és beléptek a beavatottak. Azok, akik még éppen hogy csak beavatottak voltak, aztán a kis beavatottak, a mindent tudók, végül pedig a Nagy Fiú.
Bejöttek a szobába, majd félreálltak, hogy utat engedjenek – magának Norma Shearernek.
- Writer
