Sári néni a fejét csóválta.
– Nem tudom, mi lesz belőled…
Anya sóhajtott. Hanem azért Feri mégis kapott töltött káposztát.
Ebéd után lefeküdtek. A kis szoba hűvös volt, és álmos, kellemes félhomály derengett, mintha itt mindig délután lenne. Az óra álmosan ketyegett. Már ettől el lehetett aludni. Anya még kérdezett valamit.
– Keres apád?
– Igen.
Feri szinte látta apát, ahogy reggel borotválkozik. Szótlanul, mint egy katona, aki ütközetbe készül. Aztán, különösen ha későn jött haza, megint sötét az álla, haja nedvesen tapad a homlokához. Közben történik valami: akkor keres.
A következő kérdés már halk, szorongó:
– És esztek rendesen? Kicsit sovány az arcod.
A gyerek nagyon meggyőzően igyekezett bólintani.
– Vendéglőben eszünk. Apa megvár az iskola előtt, és akkor mindjárt odamegyü
