Kopogtak. Kövér, kék pongyolás nő állt az ajtóban. A muzulmán, kezében a lapokkal, fölállt.
– Mindjárt jövök, fiam.
De a nő nem mozdult, nem szólt, csak nézett. A doktor visszaült. Az asszony nézte egy darabig, aztán kiment.
Dévasut lecsapta a kártyát. – Elég volt! Nem játszom tovább! – Az öcskös előtt már egész toronyban állt a pénz.
Újra megjelent a kék pongyolás nő. A muzulmán fölállt. – Nincs nálad valami apró?
Dévasut ivott. Jóformán azt se tudta, mi történik körülötte. Egyszer csak eltűnt a doktor, és az öcskös az ágy szélén, ingujjban a pénzt számolta. Dévasut megfogta a vállát. – Eriggy a díványra! – Ledobta magáról a ruhát. – Még hogy ő alszik az ágyban!… – mormogta. Azzal elaludt.
Arra ébredt, hogy valaki a vállát rázza. Nyögött egyet, felnézett. Vékony bajuszos, sovány arc
