ELŐADÓ MONDJA…
Egyszer korábban mentem az egyik tanulóotthonba. Könyvekről kellett beszélnem, persze. Hogy miről? Tudom én azt?! Olyan kolhozdolog, traktorosbrigád meg egy félkarú katona, aki egy szobrot néz a kertben. „Jó, jó, öregem, nem hallja senki. Az a pofa hullarészeg a szomszéd asztalnál. Igaz, mit lehet tudni…” Azt hiszem, villanyszerelő-tanulókhoz küldtek. Az otthonuk régebben garniszálló lehetett, a Körút mellett egy sötét kis mellékutcában. Nők sétálhattak arra, akik már meg sem szólítják az embert, csak néznek. Mint az ötvenfilléres nők a Ferdinánd híd alatt. Az otthon kapuja oly kopott és mord, mintha húsz éve nem nyílt volna meg senkinek. Fölötte a tábla. – Kulich Gyula Tanulóotthon. – Hát Kulich Gyula, amíg ide került, ebbe az utcába?… Elhurcolták, kivégezték?
„Jó, jó, ör
