82.A konyhában vagyok, ott várok rád. Végre hallak benneteket az ajtónál. Három gyors lépéssel kint termek a folyosón.
– Isten hozott Northhavenben, Abbie! – mondom. – Isten hozott itthon!
Az a sokk az arcodon megfizethetetlen. Csak Danny nem zavartatja magát. Rohan a nagy ablakokhoz, ügyet sem vet rám.
– Meglepődtél? – teszem hozzá.
Bár persze tudom, hogy meg. Képes vagyok követni az indulatokat, ahogy táncolnak az agyadban – meglepetés, sokk, hitetlenség, a következő pillanatban riadalom, félelem, számítás. Fénysebességgel szökdelnek digitális neuronról digitális neuronra.
Ez Tim, gondolod. Aztán: Nem, az nem lehet.
A bőröm túlságosan tökéletes és ránctalan, a vonásaim túlságosan finomak, a tartásom túlságosan parancsoló, hogy Tim lehessek. A szemem kísértetiesen átható és mozdulat
