LÁNY AZ USZODÁBÓL
Holnap feljön valaki.
A fiú az ablaknál állt. Egy fát nézett, lent a téren. Azt a férfit és nőt, akik olyan hirtelen ültek le arra a padra, mintha az égből csapódtak volna le. A férfi hátradőlt, átfogta a nő vállát. Van nekik hová menni, gondolta a fiú, vagy most már itt rendezkednek be. Közben neszeket hallott a háta mögül. Arrébb toltak egy széket, megreccsent egy dívány. Pusmogás, amiből semmit se lehetett érteni.
Apa meg anya megbeszélik a dolgot. Megbeszélik, hogy hát akkor mi lesz holnap.
Hirtelen egy kép vágódott a fiú elé. Anyával megy a siófoki mólón. Fogja anya karját. Langyos fényben ázik a móló, ahogy belenyúlik a vízbe. Anya megáll, lehunyja szemét, arcát az ég felé fordítja. – Köszönöm, hogy eljöttél velem. – Ugyan, anya! – De igen, igen, egyedül nem tud
