Huszonkilencedik fejezetCassie még mélyebbre fészkelte magát a mély, vörös kanapén, amelynek riasztó volt a színe, akár a tűz. Bas késett, de ez várható volt. A menetrendre nem volt ráhatása – sőt, úgy tűnt, senki másnak sem. A Valentino-bemutatónak negyed háromkor kellett volna kezdődnie, de megengedett volt a késlekedés, plusz húsz percet lehetett számolni a szokásos kifutói sétára, majd újabb húsz percet vett igénybe utána az elpakolás… Cassie az órájára nézett. Negyed hat volt. Bas bármelyik percben megérkezhetett.
A pincér újra odament hozzá, és érdeklődött, biztos-e benne, hogy nem kér semmit várakozás közben.
– Tulajdonképpen azt hiszem, innék egy kávét – válaszolta, a pincér elégedett mosollyal bólintott, mintha számított volna neki, hogy ne hagyja üres kézzel.
Egy társaság érke
