Karácsony a Tiffanynál

Előszó-1

ElőszóKelly Hartford kinézett a taxi ablakán, és a látóhatárt fürkészve jellegzetes tájékozódási pontot keresett – egy tavat, egy tornyot, egy különösen magas fát – valamit, ami jelzi, hogy a megfelelő irányba haladnak. Pontosan tíz évvel ezelőtt járt itt, és már el is felejtette, mennyire isten háta mögötti helyen él a barátnője. Közel negyvenöt kilométert utaztak, és néhány kisgazda ütött-kopott viskójától eltekintve nem haladtak el házak vagy autók mellett. Kelly nem tudta, hogyan ragadhatott itt Cassie.

A napsugár beáradt az ablakon, egy pillanatra elvakította, Kelly a napszemüvege után kotorászott a táskájában. Már elfelejtette, nyáron mennyivel hosszabbak idefent a napok. Hétre járt az idő, augusztus végén, de még mindig nappali világosság volt. A nap csak tizenegy körül emelte meg a kalapját búcsúzóul, és bukott le a hegyek mögé.

A taxi egy elágazásnál balra fordult a végtelenbe vesző úton. Kelly a mobilját markolva villámgyorsan üzenetet pötyögött a hüvelykujjával, ahogy a fizikoterapeutától tanulta. De nem sokáig. A kocsi nagyokat döccent a kátyúkban, és neki meg kellett kapaszkodnia a fejtámlában.

– Jééé-zusom – mormolta a heves rugózástól ide-oda hánykolódva. – Zökkenőmentesebb lett volna tevével jönni.

A zord sofőr hallgatott, de Kelly tisztában volt vele, hogy ez a gödrös falusi csapás volt az a tájékozódási pont, amit keresett. A távolban feltűntek a birtok határát és a hosszú út végét jelző oszlopok, a tetejükön sassal, és egy portásfülke. Egész nap utazott – a Heathrow-n szállt át az edinburgh-i csatlakozásra –, nagyon vágyott a parti előtt egy zuhanyra és egy rövid szundikálásra. Tudta, meglehetősen kiszámította az idejét azzal, hogy a késői géppel utazott. Ha a Newarkról indult volna, akkor három órával hamarabb megérkezik, egész délután ejtőzhetett volna, és felzárkózhatott volna a többiekhez – de kit akar becsapni? Ő olyan lány volt, aki csak a JFK-ről hajlandó elindulni, Bebe pedig majd becsavarodott, annyira igyekezett befejezni a kollekciót – csaknem agyvérzést kapott, amikor Kelly közölte, hogy most már tényleg el kell indulnia, hogy Skóciába repüljön egy… partira. A kollekció bemutatása előtti utolsó két hétben jártak, és az volt a legkevesebb, hogy az utolsó pillanatig maradjon, így csupán kézipoggyászt vitt magával, és épp a kapu zárása előtt ért oda.

A kapunál hirtelen véget ért a hangafüves fenyér, beszáguldottak egy fasorba, amelyet magasba törő erdei fenyők szegélyeztek, és a talajt lehullott fenyőtűk borították. A taxi lassan kanyargott a sűrű, tömören reszkető, vörösesbarna juharsövény, a lila rododendronok és a bíborvörös lóherék között. A gondozott színkavalkád előre jelezte a nagy ház közeledtét, és amikor a kocsi áthaladt egypár, a felhajtót közrefogó tiszafa gigantikus kupolája alatt, Kelly arra gondolt, hogy az egész hatalmasabb, mint amire emlékezett – és rózsaszínűbb. A helyi kőzetből kifaragott téglák általában barna színben játszottak az itt szokásos esőben, de ezen a délutánon a késő nyári napfényben fürödtek, és bizakodóan piroslottak örömükben. Az épületet hat magas, boszorkánykalapra emlékeztetően hegyes oromzat szegélyezte, nehéz, kazettás ablakok biztosították a kilátást, meredek kőlépcső vezetett a főbejárathoz, középen óriási panorámaablak futott végig a homlokzaton, amely fénnyel árasztotta el az előcsarnokot, és a trubadúrok galériájáról szenzációs kilátás nyílt a Lammermuir-dombvidékre.

A taxi lelassított a bejárati lépcsősor előtt, Kelly gyorsan maximumhangerőre állította az iPhone csengőhangját – nem akart lemaradni egy esetleges hívásról a monumentális épületben –, tudatosan jó öt centire leengedte a vállát a fülétől, és végzett néhány jógalégzést. Bebe nagyon jól meglesz nélküle. Holnap estére újra hazaér, és hétfőn ebédidőben már az irodában lesz. Sokan még a fürdőszobában is hosszabb időt töltenek ennél.

A padlón álló ingaóra csengve-bongva hetet ütött a lenti nagyteremben, ekkor durrant a pezsgősdugó, és Suzy pezsgőt töltött a poharakba.

– Proszit! – mosolygott sugárzóan Cassie vidáman csillogó tekintettel, és maga alá húzta a lábát az ágyon. – Ránk.

Anouk oldalra hajtotta a fejét.

– Nehogy a férjed meghallja, hogy ilyeneket mondasz! – ugratta lágy francia akcentussal. – Az igazat megvallva ez a ti kettőtök napja.

Cassie boldogan vállat vont, és sóhajtott. Anouknak természetesen igaza volt. Sikerült tíz évet maguk mögött hagyniuk egy olyan korban, amikor a legtöbb pár két évet sem bír ki együtt, és ennek örömére zajos banzájt rendeztek. Legalább olyan fényűző volt, mint az esküvőjük, vagy talán még annál is pompázatosabb. Noha Cassie büszke volt a teljesítményére – már csak azért is, mert ez azt jelentette, hogy megerősítette a „fogadalmukat” – de még izgatottabb volt, mert most tökéletes alkalom kínálkozott, hogy a legjobb barátnőit összeterelje a világ távoli sarkaiból. Tudta, hogy Suzy, Anouk és Kelly viszonylag rendszeresen találkoznak. Elvégre London, Párizs és New York gyakorlatilag az ingázóútvonaluk – na de egy kitérő a Skót-határvidékre? Nemigen. Az esküvője óta most először voltak együtt – na jó, Kelly egyszer eljött.

Cassie Suzyt figyelte, aki óvatosan felemelt az ágy végéről egy halványkék dobozt csokoládébarna pöttyökkel.

– Nos, a pezsgő talán Gilt és téged köszöntött – mondta széles mosollyal –, de ez itt csak a miénk. – A dobozban négy túlméretezett cupcake lapult, a létező legvilágosabb citromos fondant-nal, a tetejükön fehér rózsával.

– Magnifique! – sóhajtotta Anouk, a süti fölé hajolt, és az egyiket odaadta Cassie-nek.

– Ó, te jó ég! Ezek nagyon cukik! – visította Cassie, és a napfény felé tartotta a sajátját. – Olyan, mint egy kis nyuszi! – Dundeeban a sütemények nagyon különböznek a pimlicói cukrászatok kirakatában kacérkodó, elegáns gyönyörűségektől, merengett Cassie.

– Maracujás? – kérdezte, és szanaszét spriccelte a morzsákat.

Suzy bólogatott.

– Ízlik? – Egy cukrászdával együtt fejlesztettem ki a receptjét az egyik esküvőre, amit én szerveztem. A végtelenségig tartott tökéletesíteni – az egyik adag túl ragacsos volt, a következő nem volt elég ízes. De azt hiszem, ez most tökéletes, ugye?

Cassie egyetértően ájuldozott.

– Rendesen viselkedik a menyasszony? – érdeklődött Anouk, nekidőlve a párnáknak, és aprókat csípve a süteményből.

Suzy a szemét forgatta.

– Szerinted? Talán az egyetlen, amit nem változtatott meg, az a vőlegény. De még arra is van egy hónapja.

Anouk kuncogott, és a fejét csóválta.

– Nem tudom, hogy vagy képes ennyi stresszt elviselni.

Suzy a kerekedő pocakjára pillantott.

– Nos, sokkal többet kéne elviselnem. Miért van az, hogy a menyasszonyok legalább hat kilót leadnak az esküvőjük miatt, rám meg csak úgy ragadnak a kilók? Pedig meg sem állok: intézem a virágmegrendelést, megoldást találok a duplán foglalt helyszínekre, foglalkozom a megbízhatatlan zenekarokkal, a kokós DJ-kkel, az ingerült lelkészekkel… mindennel, ami csak adódik. Az ember azt gondolná, én vagyok az, aki lefogy.

Cassie felsóhajtott. Amióta a barátnőjét ismerte – vagyis születése óta – Suzy megállás nélkül azt kutatta, hogyan lehetne soványabb. Tizenkét évesen már százötvenöt centi magas volt, és még a legsoványabb korszakában is atletikus felépítésű. Mindig úgy érezte, hogy túl sok helyet foglal, és benne ragadt a serdülőkori megfelelési vágyban – különösen most, hogy napi rendszerességgel dolgozott együtt egyre soványabb menyasszonyokkal.

Bármit gondolt is azonban Suzy a saját súlyáról, Cassie szerint jobban nézett ki, mint valaha. Bársonyos puhaságú, rózsás arcával, sötétbarna őzikeszemével és rétegesen nyírt, egyébként túl vékony szálú sötétszőke hajával fiatalabbnak tűnt harmincévesnél.

Anouk minden szempontból Suzy ellentéte volt. Sötét hajú, apró termetű, intelligens. Sűrű, gesztenyebarna haját drága fodrász vágta tépett bubifazonra, amely tökéletesen kiemelte hangsúlyos arccsontját, finom metszésű, egyenes orrát, telt, előrebiggyesztett ajkát, mely szívfájdítóan ellensúlyozta az enyhe mélyharapást a fogsorában. Szemben Suzyval, ő idősebbnek tűnt a harminc événél, bár nem a ráncai miatt, sem egy olyan nyárspolgári dolog miatt, mint az öregedés – Cassie pontosan tudta, hogy Anouk fürdőszobája tele van luxuskozmetikumokkal, és hogy a szépségtippjei hallatán Kleopátra is elszégyellné magát. Sokkal inkább az őt körüllengő világias légkör és kifinomultság okozta ezt, amelyet ritkán viseltek ilyen kecses vállak, mert jobbára a tíz vagy húsz évvel idősebb nőkre jellemző.

– Szerintem ezek a városok ártanak az egészségeteknek – jegyezte meg rosszallóan Cassie. – Ahogy én látom, teljesen neurotikusan viszonyultok az alakotokhoz. Idefent senki sem törődik ilyesmikkel.

– Miért? – érdeklődött Anouk. – Miért baj, ha vigyázok magamra?

– Hát épp ez az. Nem arról van szó, hogy vigyázol magadra. Inkább megtagadod magad. Olyan, mintha folyamatosan éheznétek, hogy nevetségesen és elviselhetetlenül soványak legyetek. Mindenkinek lazítania kéne… és élveznie a cupcake-et – sóhajtotta, majd bekapta az utolsó darabkát.

– Ezt annyira utálom benned! – horkant fel Suzy. – Te akkor is vékony vagy, ha nem foglalkozol vele. De azért vigasztal, hogy Anouk és Kelly rettenetes szenvedések árán maradnak vékonyak.

– Én nem szenvedek – biggyesztette az ajkát Anouk, és már a szenvedés bárdolatlan gondolatától is sértve érezte magát.

– Ó, nem? Akkor hogyan lehetséges, hogy minden találkozásunkkor egyre karcsúbbnak látlak?

– Én Párizsban élek, chérie – vont vállat, mintha ezzel mindent megmagyarázna. – Ilyen a DNS-em.

– Ugyan! Micsoda óhéber duma!

– Mit veszel fel ma este? – kérdezte Anouk Cassie-től, még mindig a sütijét csipegetve. – Bízom benne, hogy nem herdáltad el a családi vagyont egy mesés darabra…

Cassie megrázta a fejét, tudta, mekkora megrökönyödést fog okozni.

– Sajnos nem. Jövő héten kezdődik a vadászidény, és a konyhán járt az eszem, boldogulni próbáltam. Nem könnyítette meg a dolgomat, hogy ezen a nyáron rekordtermés volt damaszkuszi szilvából, igyekeztem mindet leszedni, és lekvárt készíteni belőle.

Anouk undorral leengedte a kezét.

– Lemondtál egy új ruháról a szilva kedvéért?

– Ebben a házban semmit nem hagynak holnapra, ugye? – motyogta Suzy a szemét forgatva.

Cassie a vállát vonogatta.

– Már egy hónapja ki sem tettem a birtokról a lábam – mondta. Felkelt, és odament a ruhásszekrényhez. – Különben is, Gil mindig szerette ezt a fekete bársonyruhát. Pár évvel ezelőtt szilveszterre vettem. Csak háromszor vagy négyszer volt rajtam. – Maga elé tartotta. A térdig érő, ejtett vállú ruhát elöl bársony rózsa díszítette középen. – Laura Ashley.

– Laura… – formálta némán Anouk ajka, és rémülten meredt Suzyra.

– Hé, tudom, hogy nem tűnik túl előnyösnek, de ha felveszem… – Elkapta Suzy kétkedő pillantását. – Figyelj, mindjárt felveszem. Meglátod, nem olyan rossz. – Kibújt a pongyolából, de ekkor hirtelen kivágódott az ajtó.

Kelly vetett egy pillantást Cassie elsárgult Playtex melltartójára és lötyögő bugyijára, és leesett az álla.

– Istenem! Rosszabb, mint gondoltam.

Cassie felsikoltott, és egyenesen Kelly vidáman ölelő karjába ugrott.

Anouk grimaszolva felemelte a bársonyruhát.

– Ez még annál is borzasztóbb, mint amire számítottam – mondta Kellynek, aki Cassie válla fölött lesett rá. Az ágyra hajította a ruhát, és rágyújtott.

Suzy pezsgőt öntött egy pohárba, Cassie-hez ballagott, és megvárta, míg elengedi Kellyt.

– Látom, még mindig nem ismerkedtél meg a színekkel – kiáltotta megrovón. Kelly kezébe nyomta a poharat, és szeretetteljesen megpuszilta. – És fogytál. Túl sovány vagy.

– Olyasmi nem létezik – dorombolt Anouk, a háta mögé tartotta a cigarettát, és két puszit nyomott Kelly arcára.

– Pontosan – értett egyet Kelly. Mindig is tettestársak voltak, és vonzerejük virágjában is mind a ketten zabolátlanul, dacosan szinglik maradtak. Még hasonlítottak is egymásra. Kellynek is fényes barna haja volt, csak épp az övé szögegyenes, és hosszabb, mint Anouké, az orra fitosabb, a szeme mogyoróbarna és mandulavágású.

– Úgy látom, épp jókor érkeztem – mondta Kelly. Vállon ragadta Cassie-t, és úgy meredt rá, mint Paddington medve. – Mi a fenét művelsz Anoukkal?

– Hogy érted ezt?

– Ő francia, Cass. Nem sétálgathatsz csak így alsóneműben a jelenlétében. Alkatilag nincs az ilyesmire felkészülve.

– Nos… én… De… – habogta Cassie, és előbb tragikus melltartójára, onnan Anoukra nézett, aki az egyik kezét a csípőjére tette, és magasra felvonta a szemöldökét. – Gil nem bánja – mondta fennhéjázva.

– Édesem, e pillanatban rejtély a számomra, hogy húztátok ki ti ketten tíz évig. – Manhattanben már rég kirúgtak volna az ágyból!

– Párizsban lecsuknának – közölte vontatottan Anouk.

Cassie Suzyra nézett, és várta a kegyelemdöfést.

– Nem segíthetek – vont vállat Suzy. – London egészen biztos nem látna így szívesen.

– Nahát, rettenetesek vagytok – védekezett Cassie, és a frottírköntös után nyúlt, amely a földön hevert. Elfelejtettem, milyen drága nők vagytok. Nem tudom, hogy bírja ezt a pasitok.

Utálta, amikor szövetkeztek ellene. Hiába laktak más országokban, és hiába voltak más-más kultúra termékei, elragadó nagyvárosi barátnői mégis úgy viselkedtek, mintha a „kifinomultság” nemzetközi nyelve összekapcsolta volna őket. Nem mintha a mindennapi életük is hasonló lett volna. Kellynek saját divat-PR-tanácsadó cége volt Manhattanben, Suzy elfoglalt esküvőszervező volt Londonban, Anouk pedig kapós ékszertervező lett Párizsban, és nem árusított butikokon keresztül, csak olyan új vásárlókkal állt szóba, akik legalább három törzsvevőjével álltak kapcsolatban. Ők hárman mégis mindig ugyanazt a csodatévő hidratálókrémet használták, ugyanolyan Balenciaga táskát viseltek, az iPaden olvasták az újságot, és MiH farmerbe préselték a seggüket.

– Hékás, hűtsd le magad! Nem mintha meglepődtem volna, vagy csalódott lennék – mondta Kelly, hunyorogva elhúzta az utazótáskája cipzárját, és kihúzott belőle egy sziromrózsaszín selyempapírba burkolt csomagot. – Történetesen van számodra egy kis ajándékom.

Cassie óvatosan átvette, kissé tartott tőle, hogy mit talál benne. Szétnyitotta a papírt, és egy sötétkék selyemruha csúszott ki belőle.

– Ó! Milyen gyönyörű hálóing! – sikkantott, végighúzta a kezét az anyagon, és máris elfeledkezett a méltatlankodásról.

A többiek kacagásban törtek ki.

– Ezt kéne ma éjjel felvennem? – kérdezte, és kacéran maga elé tartotta.

– Tényleg ezt fogod viselni ma este – nevetett Kelly. – De a partin. Ez nem hálóing!

– Micsoda? – riadt meg Cassie. – De olyan… kicsi. Gil kiborul, ha én…

– Au contraire, épp ellenkezőleg, Gil el lesz ragadtatva, ha ilyen csábosnak látja a feleségét – állította Anouk. – Vedd csak fel!