A láthatatlan íjász

Chapter 2

ELŐSZÓ

Nem kívánhatom, hogy feljegyzéseimnek mindenki hitelt adjon; magam is jobban szeretném, ha csak álmodtam volna az egészet… Voltak percek, mikor azt hittem, hogy túlfeszített agyam rémképei tévesztettek meg. Érzékeimben talán kételkedhetnék, de itt fekszenek íróasztalomon a rendőrségi jelentések, melyek részletesen beszámolnak azokról a borzalmas és látszólag érthetetlen eseményekről, melyek annakidején az egész Scotland Yardot izgalomban tartották. Nem szívesen emlékszem vissza erre az időre. Olyan rendkívüli események központjába kerültem, melyekről azelőtt álmodni sem mertem volna. A Cameron-kastélyban lejátszódott bűntények a legmerészebb fantáziát is túlszárnyalták.

A „Láthatatlan íjász” furcsa, kísérteties legendája új életre kelt; megzavarta a babonás emberek lelkét, rettegésben tartotta az egész környéket és az én idegeimet is alaposan próbára tette. Sokszor magam is elcsodálkoztam, hogy nem veszítettem el gondolkodási képességemet. A fenyegető veszélynek és a halálnak sejtelme egyetlen pillanatra sem hagyott el. Ha lefeküdtem, úgy várakoztam az álomra, mint az elítélt a ki végzésre. Rendszerint fojtogató lidércnyomásra ébredtem és nem mertem többé elaludni. Vég nélküli éjszakákon át kitágult szemmel meredtem a sötétbe és a legkisebb zörejre ijedten összerezzentem?

Talán engem vádolnak?? A lelkiismeretem tiszta!? Nem tudtam segíteni rajtuk, éppen úgy, mint társaim sem tudtak? Egyedül Hughes birkózott meg a feladattal, de amíg a célhoz ért, addig a láthatatlan íjász már harmadik áldozatát terítette le.

Elsősorban a magam megnyugtatására írom le a hersworthi eseményeket. Úgy hiszem, nem lesz túlságosan nehéz feladat, ezek az események most is élénken foglalkoztatják fantáziámat…

Azonban nem akarok elébe vágni a történetnek. Nevem Trent William. Nyolcadik esztendeje állok a Scotland Yard szolgálatában. Tavaly decemberben Sir Hall jóvoltából kineveztek detektívfelügyelőnek. Fontosabb személyi adataim közül még megemlíthetem: hogy végigharcoltam a háborút és kétszer megsebesültem. Barátaim és ismerőseim véleménye szerint arcom eléggé megnyerő, különösen, ha nevetek. Sajnos, erre nem igen volt alkalmam az utóbbi időben. Talán sohasem vettem volna tollat a kezembe, ha 1930. január 2-án nem utazom el Hersworthba. Örökké emlékezetes marad számomra ez a dátum. Természetesen akkor még nem tudhattam, hogy milyen szörnyű meglepetéseket tartogat számomra a jövő.