EMLÉKEK LOVAGJA
A hosszú szerkesztőségi folyosón állt, mereven a falhoz húzódva, akár egy régi író régi képe. Nagykockás kabátja Dickens-regényből való, elnyűtt sportsapkája, faarca egy öreg zsokéé. Szikár botja olykor megmozdult, mintha el akarna indulni. Barna ruhás férfi száguldott el mellette; aztán egy nő és két fiatalember egymás után, mint egy küldöttség tagjai. Kicsapódott az egyik ajtó: kopasz, ráncos képű dugóalak csípőre tett kézzel.
– Károly! Károly!
Azzal bevágta az ajtót. De ezek a zajok nem jutottak el Szegedihez. Állt és várt. Valaki köszöntötte, faarca széthúzódott, akár egy diótörő. Fölemelte a kezét és megfogott egy vállat.
– Hová mész, fiam?
A sovány, szürke kabátos fiú hátrakapta a fejét, kezét előrelendítette. Oly gyorsan, szaggatottan, akár egy rajzfilmfigura.
