BRANCS
Az asztalnál ült, a kis tükör előtt, festékesrudat vonogatva a száján. Előretolt, erőszakos, bokszoló álla fölött a keskeny, sápadt arc furcsán elhagyatott volt. Mögötte a szekrény villogó állótükre. Az előregörbedő nő a presszóban. Ottó a pultnál issza feketéjét. Nézi. Egy pillanatra letette a festékesrudat, kidugta a nyelvét. – Ha bele tudnám vinni Ottót a gyilkosságba… Ottó egy állat, egyáltalán ki kéne hagyni. De most már késő. Bűnügyi regény, igenis! Attól még lehet irodalom. Azért, mert nem dögunalom valami…
Fölemelt egy kissé rúzsos szélű, szürke füzetet az asztalról. Az igazi irodalom sosem unalmas. De a Dezső már megint iderakja a gatyáját az asztalra. Meg a zokni, a Kegyetlen Humanizmuson! Hogy lehet egy könyvre? És milyen lyukas! Most mikor varrjam meg? Este vendégek jö
