UTÓSZÓ HELYETT
Azt mondta Rózsi a Károlyi-kertben:
– Már megint megy ahhoz a Schöpflinhez!
A padon ültünk. Én spenótzöld zakóban, a barna nadrágot akárcsak egy nyugdíjas honvédtiszttől örököltem volna. Rózsira néztem, és vállat vontam.
– Azt hiszem, most olyat viszek, olyan elbeszélést…
– Á – mondta Rózsi –, rólam is írhatna már valamit, az sokkal értelmesebb lenne. – Kicsit hallgatott, majd hozzátette: – És azzal talán a Schöpflin se dobná ki.
Erre igazán nem tudtam mit mondani. Rózsi nevelőnő volt, egy kövérkés kislányt nevelt. A kislány előttem ugrált, rugdalta a port és a homokot, és közben ütemesen kiabálta:
– Í-ró I-ván! Í-ró I-ván!
Ha csak föltűntem a kertben, egy pillanatra el nem mozdult Rózsi mellől. Sokszor már arra gondoltam, inkább ő vigyáz Rózsira. Valahogy nem volt g
