Chapter 2
1310 Words
I.
– Szerelem?… Beszéljünk másról, annyi más téma van, nem kell mindig hazudni!… – mondta Stella.
Ádám letette a cigarettáját, éppen rá akart gyújtani. A keze mintha megakadt volna a levegőben, lehet, hogy a lány vállát akarta megsimogatni vagy közelebb húzni magához. De csak a szék karfájára tette a kezét, mert a szomszédos asztaltól mintha idenéztek volna.
– Drágám! Tudod, hogy szeretlek, és soha nem hazudok neked! Soha! Nem ígértem semmit, és most sem ígérhetek… Egyelőre nem válhatok el Nicole-tól, megoldhatatlan…
– Ezt pontosan tudom! Négy éve hallom ezt, és már kezdem unni! Ha tényleg szeretnél, találnál valami megoldást… De így kényelmesebb neked! A házasságod tökéletes! Boldogak vagytok! Nicole élvezi, hogy most grófné, te meg élvezed az ő pénzét…
– Ezt úgy mondod, mintha egy közönséges dzsigoló lennék, akit a gazdag felesége tart el!
– Soha nem használtam ezt a kifejezést! De legyünk őszinték, mielőtt Nicole-t elvetted, nagyon szegény voltál… Papírból etted a parizert vacsorára a nyomorult kis lakásodban, ahol még lift se volt, gyalog kellett felmászni az ötödik emeletre.
– Tévedsz, volt lift!
– Csodálom, ilyen rozoga, lebontásra ítélt, régi házban! Most a Park Avenue-i Penthouse-ban laksz, és állandó asztalod van a Four Seasonsben. Mercedest vezetsz, azelőtt subwayen[1] jártál be a vacak állásodba! Hát ez kis különbség!
– Nagyon bánt, hogy így beszélsz, Stella! A hangod gúnyos és szinte ellenséges! Mindezt tudtad rólam, mikor megismerkedtünk… De egyet, úgy látszik, nem tudtál, hogy Nicole tetszett nekem, határozottan megkedveltem…
– Tetszett neked?… A vagyona tetszett, nem ő! Legalább tíz évvel idősebb nálad és csúnya, hervadt, hiába varratta fel az arcát! Semmi sem valódi rajta, csak a gyöngysora, a fogsora az hamis! A hajával is baj lehet, mert parókát visel!
– Honnan veszed ezeket a rosszindulatú hazugságokat? Soha nem láttad Nicole-t, ő még ma is szépasszonynak számít! És csak öt évvel vagyok fiatalabb nála, ami nem korkülönbség. A fogai pedig ugyanolyan valódiak, mint az ékszerei. Parókát csak akkor tett a fejére, mikor egy jelmezbálon mint Mária Antoinette jelent meg.
– Hát mi más jelmezt viselhetett volna? Csakis egy királynő lehet, és te, Ádám, a királynő férje vagy, semmi több!
– Ha bántani akarsz, hát az sikerül! Jobb lesz, ha fizetek, és ezt a mai találkozást befejezzük!
– A viszonyunkat is fejezzük be, Ádám! Elég volt ez a négy év, amit bedobtam az életemből erre az úgynevezett nagy szerelemre… Harminchárom éves vagyok, férjhez kellene mennem, gyereket is akarok, normális, rendes életre vágyom…
– Mi történt veled, hogy most egyszerre ilyeneket mondasz? Van valakid, titokban megismerkedtél valakivel?
– Nekem nem kell titokban ismerkedni, a szerkesztőségben akad elég férfi. Hívnak löncsölni és randevúkra, de eddig nem mentem…
– Eddig? Szóval ezután fogsz menni,– ez a szándékod? Meg fogsz csalni, és ezt ilyen könnyedén be is jelented!
– A lakásom kulcsa nálad van, tehát senkit sem hívhatok meg magamhoz! Arra pedig, hogy motelekbe menjek bárkivel, képtelen lennék…
– Ezt úgy mondod, mintha férfiaknak nem lenne saját rakásuk!
– A legtöbben nősek, akik a szerkesztőségben vannak.
– Na látod, Stella, ezzel megcáfoltad saját magadat! Azok is nősek, tehát nem komoly szándékkal közelednek feléd, futó, kellemes kalandra vágynak! Szép vagy és szexi, persze hogy kikezdenek veled. Ingyen kalandhoz mindenkinek van kedve!
– Ezt, hogy ingyen, kár volt kihangsúlyozni. Arra célzol, hogy sok pénzedbe kerülök, berendeztél nekem egy lakást… De miért? Mert kényelmetlen lett volna, ha továbbra is a szüleimmel lakom, és ki kell járnod hozzám Brooklynba. Itt a Second Avenue-n bármikor felugorhatsz hozzám, ha csak fél órára is. És én várlak, mindig várlak, mint egy rabszolganő…
– Azt hittem, úgy vársz, mint egy szerelmes asszony, aki boldog velem… Abban a kis lakásban veled én mindig nagyon boldog voltam, és inkább éreztem az otthonomnak, mint a Park Avenue-n, ahol Nicole-lal kell élnem!
– Kell? Miért? Feltalálták a válást!
– Már megmagyaráztam, hogy a válás még nem időszerű…
– Te mindent nagyszerűen meg tudsz magyarázni, kitűnő kifogásaid vannak! Kíváncsi volnék, mint mondasz Nicole-nak, hogy miért nem mész be hozzá a hálószobájába? Vagy mégis bemész, és megjátszod a gyengéd férjet?…
– Stella! Már kértelek többször is, hogy erről ne beszéljünk. Ez a téma tabu! Ízléstelenség a részedről!
– Igazad van, lehet, hogy ízléstelen vagyok, sőt modortalan is! De nem nevelkedtem svájci intézetben, se előkelő magániskolában, mint a te Nicole-od! Az apám villanyszerelő Brooklynban, az anyám egyszerű varrónő. Egyszerű emberek, láttad őket, találkoztál velük.
– Drágám, sose kritizáltam a szüléidet! Emlékezz, milyen barátságosan elbeszélgettem az apáddal…
– Hogyne! Nagyon meg volt tisztelve, pedig nem is sejtette, hogy gróf vagy… De azt se, hogy nős vagy… Csak látta a Mercedes kocsidat a házunk előtt. Ez főleg a testvéremre hatott, Jimmyre, aki autószerelő.
– Ikrek vagytok, ugye?
– Igen, hasonlítunk is, de csak külsőleg, Jimmyvel sok baj van, furcsa fiú… Most is állás nélkül van, de ezzel nem untatlak…
– Nem untatsz, és ha segíthetek valamiben, csak mondd meg!
– Köszönöm, de nem segíthetsz semmit! Stella nagyot sóhajtott. Ha Ádám tudná, hogy az ikertestvére jelenleg letartóztatásban van autólopás meg kokainárusítás gyanújával. A védőügyvédnek már adott előlegbe kétezer dollárt, hogy a fiút valahogy húzza ki a csávából. Az is lehet, hogy maffiakapcsolatai vannak, ez még nem derült ki. Ádám intett a pincérnek, hogy hozza a számlát.
– Most feljövök hozzád, van egy óra időm, és ezt a sok vitatkozást majd elfelejtjük…
– Egy óra múlva hová kell menned?
– A Metropolitan Clubba, pontosan hétre.
– Ez az, ami legjobban fáj nekem! Ezek a kiszámított félórák, amiket velem tölthetsz, mert utána ott kell lenned valahol, ahová Nicole odarendelt! A királynő férje vagy…
Ádám erre már nem reagált. Felsegítette Stellára a kosztümkabátot, a vállig érő haját egy megszokott mozdulattal a kabátka hajtókáján kívül helyezte.
A fehér selyemblúz szinte tapadt a testére, és pontosan kirajzolta telt, gömbölyű mellének izgató formáit.
A gondolat, hogy ezt a selyemblúzt perceken belül lehámozza róla, és ezt a szép, fiatal testet magához ölelheti, Ádámot máris felgyújtotta.
Nagyszerű, hogy ez a coctail lounge[2], ahová járnak, ilyen közel van Stella lakásához, de közel a Park Avenue-hoz is, ahol ő lakik. Egy másodrangú hotelben volt ez a lounge, ahová biztos, hogy soha nem tévedhet be ismerős. Nem valami divatos, elegáns hely, ahová sikkes társaság jár meginni a délutáni koktélt.
A helyiség ilyenkor majdnem mindig üres, több mint három asztal sosem foglalt. A néger pincér már ismerte őket, és kérdezés nélkül hozta a szokásos rendelést. Stellának egy Manhattant, Ádámnak Martinit.
A nagy borravalót mindig mély meghajlással köszönte meg. Ahogy kimentek, odafordult a másik pincérhez, aki ma volt először itt. Csak kisegítőnek vették fel. Öregedő ember volt, közel a nyugdíjkorhatárhoz.
– Ezt a párocskát szeretem kiszolgálni! A gróf meg a girlfriendje[3]! Milyen gyönyörű nő, micsoda alakja van! Nekem sajnos csakis fehér nők tetszenek, ezért nem nősülök meg. Ezt persze maga nem tudja megérteni, mert fehér ember!
– Manapság már sok a vegyes házasság!
– Ez igaz! Ha egy nagy baseballsztár lennék, aki milliókat keres, vagy a show businessben működnék Las Vegasban, heti tízezerért, hát buknának rám a szép, fehér nőcskék! De így? Ezzel a rongy pincérfizetéssel? Egy ilyen rohadt helyen, mint ez a hotel? Itt tényleg csak a borravaló számít! A gróf nagy gavallér, mindig egy tízest ad, pedig csak két drinket fogyasztanak…
– Miféle gróf? Német vagy olasz?
– Magyar gróf, azt tudom biztosan. De a nője amerikai…
– Én is magyar vagyok, hát ez érdekes! Legközelebb majd én szeretném őket kiszolgálni…
– Hát azt nem! Bolond lennék a tízesemet magának átengedni!
Az öreg pincér vállat vont, nem akart a négerrel vitatkozni. Nem a borravalóért akarta kiszolgálni a magyar grófot.
Alföldi parasztgyerek volt, és a poros, Tisza menti falu határában is volt egy grófi uradalom. Mezítlábas kis kölyök volt, a libákat legeltette a mezőn, mikor mindig elképzelte a grófékat – elöl, hátul kastély, négylovas hintó…
Sosem találkozott velük, még messziről sem látta őket, aztán jött a háború, a forradalom, a grófok és a parasztgyerekek is szétszóródtak a világban.
Most aztán, itt a New York-i hotel bárjában, alkalma lett volna magyarul megszólalni:
– Mit parancsol, gróf úr?
- Writer
