7. FEJEZETEmily
A ruhásszekrényben lógó pár holmit ingerülten bevágtam a bőröndömbe. Könnyekkel, szégyennel és undorral küszködtem.
Hogy engedhettem meg ennek a seggfejnek, hogy megérintsen?
Istenem, mi a baj velem?
Üvölteni akartam.
Az volt a legszörnyűbb az egészben, hogy abban a pillanatban, amikor megláttam pöffeszkedve bejönni az ajtón, amikor ott volt előttem az önelégültségtől majd kicsattanó és a gyönyörű testére feszülő, tökéletes szabású öltönyt viselő fickó átkozottul vonzó arca, teljesen ledermedtem.
Ostoba bolondként csakis az járt az eszemben, milyen lenne, ha újra megérintene.
Ez csak két másodpercig tartott, mert utána rám tört a valóság, és megértettem, mit követett el. Átláttam a kis játszmáján. A magabiztosságán. Közben viszont szerettem volna, ha csak véletlen az
