31. FEJEZETEmily
A tündöklő kék égből könyörtelenül tűzött a perzselő, nyári nap. Vakító fénysugarak húztak aranycsíkokat a szemem előtt, és a levegő lázasan izzott. A hajam tövében felgyűlő izzadság lefolyt a hátamon és a mellemen. Átáztatta a trikóm. Megszédültem, amikor felkeltem az elviselhetetlen hőségben, de erőnek erejével továbbmentem, hogy folytassam az anyukám zöldségeskertjében növő tengernyi gaz kigyomlálását.
Ennél többre nem voltam képes.
Mozognom kell.
Lekötni magam.
Nem állhatok le.
Tudtam, ha nem ezt teszem, szétesek.
Teljesen kikészülök, összezúzza a szívem a napról napra növekvő fájdalom. Elnyel a lelkem mélyén tátongó szakadék.
Kettészakít.
A mélység.
A végtelen.
Bár a hetek egy pillanat alatt elszáguldottak, a napjaim pokoli lassan vonszolták magukat.
A jöv
