NEGYEDIK RÉSZ
XIV.
Ibi még mindig hitt a véletlenekben, kicsit babonás is volt, ezt még a nagymamától tanulta, aki megrémült, ha fekete macska keresztezte az útját és tizenharmadikán, ha péntek is volt, legszívesebben ki sem nyitotta volna a trafikot.
A véletlennek köszönhette most, hogy végre, harmincévi, egyre reménytelenebb keresés után mégis ráakadt Marianne-ra.
A Second Avenue-n volt egy magyar üzlet, ahol szegedi paprikától matyó blúzokig, darált máktól Bartók-lemezekig mindent lehetett kapni. Nagy tábla hirdette, hogy IKKA-csomagok is feladhatók innen az óhazába.
Az óhaza…
Ez a szó mindig olyan különösen hatott rá. A gyerekkorát jelentette, a szegénységet, nagymamát, aki nem volt jó hozzá, az iskolát, ahol lenézték, de főleg a két barátnőjét, Marianne-t és Teszát, akik szerett
