PROLÓGUS
Kirohantam a lakosztályból, végig a folyosón. Baloldalt az üvegfalon túl látszott a medence és mögötte az udvar.
Lesújtott rám a vihar. Széllökések korbácsolták a fákat. A felhők közötti keskeny résen át fellángoló holdfényben őrjöngve csapkodtak és remegtek az ágak.
A szívem vadul feldobogott, amikor megláttam egy férfi árnyalakját. Magasba húzott vállal ment az udvaron át a parányi otthona felé.
Nem mintha lenne igazi otthona.
Egy elveszett lélek.
A világot bejáró, helyét kereső dühös vándor.
Pontosan azt szerettem volna megadni neki. Megmutatni, milyen az, ha tartozunk valahova. Ha megbecsülnek és szeretnek minket, pontosan úgy, ahogy ő tette velem, anélkül, hogy cserébe bármit is kért volna.
Ahogy kirohantam az ajtón, lecsapott rám egy széllökés.
Ádáz harag tombolt a
