Meddig tart a boldogság?
Techno kényelmetlenül feszeng az ebédlőasztalnál, és a menekülési útvonalat tervezi. Sietve belapátolja a rizsleves maradékát, feltápászkodik az asztaltól, és megköszörüli a torkát.
– Azt hiszem, ideje hazamennem – mondja szemérmesen. – A magánéletetek nem tartozik rám. Köszönöm szépen a jóltartást és a gondoskodást… Ööö, hol a kulcsom?
Gyűrött ruhájában, csipás szemekkel körbekémlel a szobában, megvakarja a kócos frizuráját, amit groteszkül szétlapított a kanapé, majd ügyefogyott mosollyal Type-ra pillant.
– A kisasztalon – bök a kanapé előtti japán asztalka felé Type.
Techno félszegen a kanapéhoz araszol, gyorsan felkapja a motorkulcsát az asztalkáról, és egy halk bocsánatkéréssel, zuhanyozás nélkül, sietve távozik.
Hirtelen síri csend ereszkedik a szobára.
