Toszkán rejtély

Cathlyn

CATHLYNA dugó pukkanása

„Mint a magára hagyott csikó, aki az istállóban a tehenek közé bújik, nekem is szükségem van, hogy érezzem az együvé tartozás melegét.”

(Christina Baker Kline)

Nagyon elfáradtam. Napokig próbáltam mindenhol százszázalékosan megfelelni. Igyekeztem támogató feleség, Bianca számára megbízható barátnő lenni, akivel minden titkát megoszthatja, odafigyelő gyerek a szüleim felé, hogy tompítsam az esetleges katasztrófákat, és persze a legjobb marketinges, hogy bebizonyítsam Danielének, hogy igazam van: a marketing a kulcs a sikerhez. Ki kell aknáznom, hogy Toszkánában csak keveseknél szerepel első helyen a marketingterv. Ám ha valaki tudta jól, hogy ez milyen gyorsan változhat, az én voltam. Szinte minden céget kényszerítettek a befektetők az üzleti terv elkészítésére, ami térképként szolgált ahhoz, hogy a későbbiekben hogyan szeretnék irányítani a céget, hová szeretnének eljutni, ám a hogyannal már senki nem igazán foglalkozott. Pedig egy alaposan megfontolt marketingterv nagyon nagy segítséget nyújtott volna ebben.

Ezek a dolgok kötötték le a gondolataim és minden energiám, ezért szinte el is feledkeztem a legfontosabb projektünkről, a bennem növekvő kisbabánkról.

Miután egész délelőtt Biancával foglalkoztam, rendes ebéd helyett gyorsan bekapkodtam pár falatot, és már rohantam is a recepcióra, hogy előkészítsem a terepet az aznapi munkához, de ahogy beléptem az ajtón, földbe gyökerezett a lábam a döbbenettől.

– Szeretném tájékoztatni önöket, hogy a szállás mellé igényelhetnek napozóteraszt, közös társalgót, valamint konferenciatermet, és ha szeretnének, első osztályú a cateringszolgáltatásunk is – bájolgott Jones a recepcióspult mögül egy csapatnyi turistával. A szeme rebbenésén láttam, hogy észrevett ugyan, de nem zavartatta magát, csak folytatta a diskurálást a vendégekkel.

Ez meg mi a fenét művel?

– Ha elfogadnak tőlem egy jó tanácsot, nem hagyják ki a Museo dell’Opera Metropolitana del Duomót, ami mindössze néhány kilométerre van tőlünk. Az Azienda Agricola Losi pedig sétatávolságra található. Adok önöknek egy prospektust, milyen látványosságokat érdemes megnézni errefelé. Ez az utolsó kettő nincs benne, de már dolgozunk a katalógus frissítésén – vetett felém egy sokatmondó pillantást. Karba fontam a kezem, szóra nyitottam a szám, de jobbnak véltem, ha nem a vendégeink előtt szabadítom rá a bennem kavargó hurrikánt. – El kell mondanom továbbá, hogy a szobáink hangszigeteltek ugyan, de én a maguk helyében szélesre tárnám az ablakom – folytatta a szónoklatát. – Csodálatos a látvány, ami fogadja majd önöket, magas hegyek és zöld mindenütt, hajnalban érdemes legalább egyszer megnézniük a napfelkeltét és meghallgatniuk, ahogy a madarak dalra fakadnak. Fantasztikus! – sóhajtott fel. – De ejtek pár szót arról is, ami egy férfit igazán érdekelhet a konyhánkról. – A csoport férfi tagjai érdeklődőbben kezdtek figyelni, ami megmosolyogtatott. Ellenszenv ide vagy oda, el kell ismernem, remekül csinálja. – A mi Lorettánk főztje, komolyan mondom maguknak, egy gasztronómiai csoda, sok helyi fogással várja önöket. A bárban biliárd és terasz áll rendelkezésükre. És képzeljék csak, hamarosan fitneszórák és spaterápia is elérhető lesz az itt-tartózkodásuk alatt!

Tátott szájjal bámultam, hogy milyen lelkesen fogadta, tájékoztatta, majd igazította útba a frissen érkező vendégeket. Bárcsak a fia is ilyen profin üdvözölné a turistákat! A vendégeink elégedetten és jókedvűen távoztak a szobáik irányába, én pedig azonnal nekiestem.

– Maga meg mi a francot művel itt? Ha ezt Daniele látta volna, biztos kitér a hitéből.

– És teljes joggal! – felelte mérgesen. – Engem is felháborított, hogy a frissen érkező aranybányáink hiába csengettek. Percekig szobroztak szerencsétlenek odakint, mert senki nem fogadta őket illően. Üres volt a pult! – tett szemrehányást.

– Túl korán érkeztek. Kettőtől van becsekkolás – néztem az órámra. – Diana, a recepcióslány csak egy óra múlva érkezik – magyarázkodtam.

– Ez nem lehet kifogás, ha a potenciális látogató, aki valami szerencse folytán minket választott, előbb érkezik a világ másik feléről. Fáradtak voltak, és elgyötörtek. Azért ugrottam be, mert ez jelentősen ronthatja a hotelünk imidzsét. Neked magyarázzam, milyen fontos az első benyomás? Feláldoztam magam, habár jól tudtam, nem fogjátok megköszönni, sőt!

Áldozta? Senki nem kérte őt áldozatra. És jól hallottam, azt mondta, HOTELÜNK?

– Nézze, azt hiszem, az lenne a legjobb, ha maga most visszamenne a szobájába – túrtam zaklatottan a hajamba, mert nem volt kedvem vitatkozni vele, de annyiban sem hagyhattam a dolgot.

Nem volt időnk további eszmecserét folytatni, mert abban a percben esett be egy újabb hatfős, fiatalokból álló csapat. Döbbenten pislogtam, és átfutottam az aznapra beírt érkezők listáját.

– Nem vártunk mára több vendéget – suttogtam Jones felé.

– Szép jó napot kívánok! – lépett a pulthoz a rangidősnek tűnő férfi. – A szomszédos városból jöttünk önökhöz. Sajnos az ottani szálloda elszúrta a foglalásunkat, ők ajánlották magukat, hátha akad néhány üres szobájuk. Próbáltuk hívni is önöket, de sajnos nem vette fel senki a telefont.

Nem kerülte el a figyelmem, hogy a kotnyeleskedő apósom jelzésértékkel az öklébe köhintett párat, miközben „na ugye, megmondtam” pillantással sújtott.

– Kérem, mentse meg a kirándulásunkat! Mondja, hogy van három kétágyas szobájuk! – rimánkodott a férfi.

– Üdvözlöm önöket az Allegrini-birtokon, azonnal megnézem a foglalásainkat! – futottam át a szobákat, habár jól tudtam, van egy egész emeletünk üresen, de ez is a marketingem része volt. – Á, szerencséjük van! – örvendeztem. – A vendégházunk második emeletéről már távoztak a lakók, a szobákat már kitakarították, és pont három üres lakosztályunk van.

– Remek! – csapta össze a tenyerét buzgón az alkalmi segédem. – Felkísérem és tájékoztatom a vendégeinket, addig te nyugodtan megcsinálhatod a papírmunkát, és ha végeztem, visszajövök, hogy megvitassuk, amit elkezdtünk – közölte mosolyogva, de volt valami a hangjában, ami kissé fenyegetően hangzott.

Mi ez a parancsoló hangnem? Ki itt a főnök? Figyelmeztetni akartam, hogy ne avatkozzon más ügyeibe, de túl kimerült voltam hozzá. Végül is mi baj származhat abból, ha egy kicsit kisegít engem, ha már más nem teszi?

Már majdnem elfeledkeztem az incidensről, egy vendégnek segítettem épp a térképen eligazodni, amikor felbőszülten beviharzott Daniele.

– Te tényleg engedted ennek a minden lében kanál pasasnak, hogy a mi vendégeinket terelgesse?

Úgy tettem, mintha nem vennék tudomást a számonkérő hangsúlyáról, továbbra is kedvesen mosolyogtam a meglepetten pislogó nőre magam mellett, és tovább folytattam az útba igazítást, de ahogy távozott, felvettem a kesztyűt.

– Mit képzelsz magadról, hogy mások előtt így lehurrogsz? – öntötte el az agyam a méreg.

– Hogyne tenném, amikor azt látom, hogy az az alak úgy diskurálgat a lakóinkkal, mintha ő lenne itt a főnök! – húzta fel magát teljesen.

– Ő mondta, hogy én kértem meg erre? – fontam karba a kezem.

– Nem, de elég nyilvánvaló. Új vendégek voltak, nála pedig kulcsok. Vajon ki adhatta oda neki? – játszotta meg magát.

– Nézd, Daniele, nem tudom, feltűnt-e neked a sok önmarcangolás és önsajnálat közepette, hogy a szezon bizony elindult! Istennek hála, idén elég korán érkeznek a vendégek. Nekünk pedig szükségünk van minden egyes nyomorult centre, amit itt hagynak. Kevesen vagyunk, mert spórolnunk kell. Két csoport is idő előtt esett be, és nem volt segítségem, én pedig már hullafáradt vagyok! – emelkedett egyre inkább a hangom, egészen addig, amíg azon kaptam magam, hogy kiabálok. – Nem bírok ennél többet! – nyeltem egy nagyot, nehogy elsírjam magam. – Ő pedig pont itt volt, és felajánlotta a segítségét. Rajta kívül ezt senki nem tette meg.

Daniele döbbenten nézett, majd mellém sietett, és átölelt.

– Ne haragudj! Igazad van! Nem vettem észre, hogy mennyit melózol mostanában. Nem számít a pénz, vegyünk fel még valakit! Nem ér annyit az egész, hogy a végére kikészülj.

Elemeltem a fejem a mellkasáról, és egyenesen a szemébe néztem.

– Nincs pénzünk megfizetni azokat, akik ezt professzionálisan csinálnák, a betanításra pedig nincs elég időm – fújtam ki a levegőt elgyötörten.

– De mi szívesen segítünk, amiben csak kell – ismertem fel magunk mögött az anyám hangját. Mindketten egyszerre fordultunk felé. Meglepődtem, mert ott állt az anyám mellett az apám, és visszatért Jones is.

– Te nem! – bökött Daniele az apja felé. – Nem akarom, hogy bármi közöd legyen hozzám vagy a birtokomhoz.

– Mégiscsak örököltél tőlem valamit – somolygott az apja.

– És ugyan mi lenne az? – horkantott Daniele.

– A büszkeség és a dac. Időnként jó kombináció, de olykor megfontolatlan döntésekre sarkall.

A tenyerem alatt éreztem, hogy Daniele testében minden izom megfeszült, a szívverése gyorsult. A bomba robbanni készül.

– Szerintem nem ez a legalkalmasabb idő finnyáskodni – kelt a betolakodó védelmére az apám is, ami engem is nagyon meglepett. – Láttam őt az előbb, és el kell ismerjem, remekül csinálta a vendégek terelgetését, ami persze nem meglepő, hiszen egy pszichopata. Fekszik neki a mézesmadzag húzgálása. Remekül színészkedik és manipulál másokat.

Jones jelentőségteljesen az apámra nézett.

– Köszönöm, hogy így kiállsz mellettem, Will! Sokat jelent. A körítést pedig vegyük úgy, hogy meg sem hallottam.

– Szívesen! – szegte fel az apám büszkén a fejét, hogy azért odaszúrhatott.

Kész, elég volt. Hogyan dolgozhatnék hatékonyan egy olyan csapattal, akik mindig csak marakodnak, és ahol az egyetlen ember, aki komolyan veszi, amit mondok, és megérti a dolgok lényegét, egy elmebeteg gyilkos?

– Oké! Ez így nem fog menni – szólalt fel helyettem az anyám.

– Te és te és te – bökött az apám, Jones és Daniele irányába. – Most azonnal fejezzétek be ezt a viselkedést, mert ha nem kapjuk össze magunkat, igaza van Katie-nek, belebukhatunk! És ha a vendégek rossz tapasztalatokkal távoznak, leshetjük, mikor térnek vissza újra.

A megrótt férfiak kihívóan egymást bámulták.

– Azt hiszem, tudom, mi lenne a jó megoldás – vetettem közbe. – Mr. Jones és te, apa, itt a recepción segítetek nekem és a vendégeknek! Anya, neked Loretta mellett kellene felügyelni a dolgokat! Ne fogyjon ki semmi, minden szoba távozás után minél hamarabb legyen rendbe téve az újabb vendégek fogadására, a menü változatos legyen satöbbi! Ha gond van, akkor hozzám fordultok! Daniele, te pedig Giorgióval kizárólag a borkóstolásra, a pincére és a borversenyre koncentrálsz!

Minden szempár rám, majd Danielére szegeződött, de senki nem tiltakozott, sőt, egyöntetűleg helyeslően bólintottak.

– Remek! Akkor munkára fel! Sok a dolgunk! Apa és maga, Jones – szegeztem a tekintetem rájuk –, az új vendégeket vegyétek a szárnyaitok alá! Jones már összeismerkedett a véletlenül betoppant turistáinkkal. Apa, rád bízom Scottékat. Négyfős család. Apa, anya és a két felnőtt gyerek. A pasi volt katona, lesz közös témátok. Anya, te szólj Lorettának a létszámnövekedésről. Ha nem készít elég vacsorát, mi nem eszünk.

Daniele váratlanul fogta magát, és kiviharzott a pincék felé. Csodálkozva bámultam utána. Nem értem, már megint mi baja.

– Nem esett jól neki, hogy így, mindenki előtt kasztráltad – szisszent fel az apja.

– Fogja be! – szűrte ki az apám a fogai között.

– Te is tudod, hogy igazam van – vágott vissza Jones. – A mindenható birtoktulajdonos signor Allegrini kezéből kiragadták a hatalmat és az irányítást. Melyik férfinak esne ez jól?

És már megint igaza van. Abban a pillanatban elszégyelltem magam. Ezt együtt kellett volna megvitatnunk, mielőtt őt félrelökve döntést hozok.

– Most mindenki menjen, és nézzen utána a teendőjének! Nekem még van egy kis dolgom – indultam Daniele után.