Eressz közel

7.

Már egy hete együtt élnek, de a helyzet semmit sem változott. A fiú egész álló nap a tévét bámulja, meg újságokat lapozgat. Először lapozgatja őket, aztán apró csíkokra tépi. Érthetetlen, hogyan sikerül olyan katonásan egyforma, egyenes csíkokban megsemmisítenie a napi sajtót. Ő ugyanúgy jön, megy. El az irodába, aztán egy nőhöz, színházba, boltba, kurvához, buliba, megbeszélésre az üzletfelekhez, aztán könyvelőhöz és még több kurvához. Ha távol van, a szomszéd néni jön vigyázni a Gergőre. Az öreglány persze inkább sorozatokat néz, meg alszik, de a fiú annyira nem viseli, hogy ki se jön a szobájából. Ő pedig nyugodt lehet, hogy ezalatt az idő alatt nem lép meg vagy nem csinál valami abnormális baromságot. Nehéz hozzászokni, hogy ilyen a fia. Fájdalmas és ő nem bírja megszokni ezt az érdektelenséget. Nap, mint nap végignézni az ott vagyok, ahová tesznek – létezést. A legszívesebben erősen megrázná és felpofozná, hogy térjen már magához! Megérné, hiszen olyan könnyű, kibélelt jövő várna rá! Az anyagiakon túl a kölyök olyan jóképű, hogy azt a keveset, amiért kvázi meg kéne dolgozni, hát neki még azért sem kéne kepesztetnie. Egyszerűen mindent tálcán kínálna elé az élet. Ehelyett! Csak úgy van, létezik, idő és határok nélkül, örök csöndbe burkolózva, soha, véletlenül se a szemébe nézve, vagy akár egy villanásnyit rá pillantva. Simán el tudná hitetni bárkivel, hogy a másik ember tulajdonképpen nem is létezik.

Kimegy a konyhába, hogy elkészítse azon kevés étkek egyikét, amit a srác hajlandó megenni: a sült krumplit. Ezen kívül még a műanyag porleveseket kedveli, azokból is bevásárolt több kilóra valót. Erika a lelkére kötötte, hogy bár azokat szereti a legjobban, amikben cukorborsó is van, a borsószemeket szigorúan ki kell szedni a levesporból. Iszonyú hasi görcsöket okoz a gyönyörű drágának – kötötte a lelkére a nő. A lényeg a nátrium-glutamát. Az meg így is, úgy is benne marad. Mondjuk ahhoz neki nincs türelme, hogy modern-férfi Hamupikőkeként, vagy mi a csudaként cukorborsót válogasson, de a zacskós sült krumpli még neki is menni fog.

Gergő az olaj sistergésére és szagára pár percen belül meg is jelenik a konyha ajtóban.

– Még pár perc, kisöreg. Csak várd ki!

A fiú természetesen nem válaszol, de érti, amit mond neki, mert illemtudón elmegy, behúzza maga mögött az ajtót. Ő óvatosan lépkedve, nyikorgás-mentesen utána les. Gergő az ebédlőasztalnál ül. Várja a sült krumplit.

Bodor megkönnyebbül, hogy így látja a fiát. Az elmúlt hetekben bejárta a sajtót egy eltűnt autista fiúról szóló hír, amitől ő is teljesen kétségbe esett. Az a gyerek is tizenhét éves és az anyja neveli. A srác beszél, de fölösleges tehernek érzi magát, akit senki nem szeret, ezért állandóan lelép. Nem volt előtte akadály, simán kinyitotta a lakótelepi lakás ajtaját, sőt rács hiányában még képes volt az erkélyről is leugrani. Egy vacak, magasföldszinti lakásban lakott az elkeseredett anyjával.

A facebookon keresztül megkereste a nőt, és felajánlotta neki a segítségét. A srác alapos orvosi kivizsgálást és gyógyszer javaslatot követően egy új, tökéletesen felújított lakásba térhetett haza.

A titkárára, Jámborra bízta a dolgot, aki mindent megvásárolt, amire egy autista gyereket nevelő szülőnek szüksége lehet, egyszóval mindent, ami törhetetlen és elmozdíthatatlan, és amivel időt és energiát lehet megspórolni. Mosó- és mosogatógép és mivel a gyerek számítógép őrült, a legjobb, legújabb tableten, laptopon kívül falhoz rögzített, masszív szekrénysor, törhetetlen ablakok, elmozdíthatatlan rácsok és betonbiztos, magát talán csak robbantásra megadó bejárati ajtó. Ez volt az ő ajándéka. Maga sem tudta hova tenni ezt a nagy jótéteményt. A nő hálás volt, illetve az akart lenni, és hirtelen felindulásában hülyeségeket akart csinálni, de persze nem engedte neki. Erre büszkébb volt, mint bármi másra.