Áron megáll. Harmadik emelet, kettes számú lakás. Mély lélegzetet vesz, és ahogy Anett tanácsolta, valami könnyed dologra gondol. Egy jéghideg sörre, az arcát kellemesen cirógató szellőre, egy szájában tartott jégkockára, ahogy azzal csókolja végig Seherezádé nyakát, a vízcseppek pedig utat törnek maguknak, és besurrannak a nő ruhája alá, lassan elérik a mellét… Jaj istenem! Nem megy ez nekem! – néz fel az ég helyett a málló vakolatú lépcsőházi plafonra, és rátenyerel a csengőre.
Határozottan kivehető méltatlankodás, csoszogás, kulcszörgés és az ajtó nyitását megakadályozandó bilincszár zöreje után kékeszöld szempár tűnik fel az ajtónyílásban.
– Ezt most minek köszönhetem?! Mármint ezt az újbóli látogatást, kedves megmentőm, illetve „már többszörösen az életemet önnek köszönhetem ismere
