Hajnali hatkor vízcsobogás ver ki az álmomból. Iszonyatos erővel zúdul ki a víz, majd alábbhagy, aztán kezdődik az egész elölről. A fürdőkád csapja. Már akkor rossz volt, mikor ideköltöztem, és soha nem szándékoztam megjavíttatni. Egy idő után hozzászoktam a kezeléséhez. De ahhoz idő kell. Addigra meg már mindegy, mert megedződik az ember, hogy az egyik pillanatban kellemes, langyos víz folyik, utána meg elviselhetetlenül forró – igaz, csak pár másodpercig. Csak az érzés kedvéért. Hallom hugi káromkodását, és jót mulatok rajt. A kezdeti bosszankodásom, amiért felkeltett, már el is illan. Kinyújtózom a paplan alatt. Nagy levegőt veszek. Még két órám van, hogy összeszedjem magam, mire Áron értem jön. Nem egyszerű feladat, már érzem is, ahogy közeleg az émelygés a sugárnak még a gondolatára i
