– Annyira sajnáljuk, Bella!
Ne sírj! Ne sírj, mondta egy hang a fejemben. Sajnos ez az üzenet nem jutott el a szememig. Bólintottam, és apám felé nyúltam, aki kitartott kézzel várt, majd megszorította a kezem. A sebész adott nekünk egy kis időt, mielőtt vázolta a jövőmet.
– Ugyan a műtét nem volt olyan sikeres, mint ahogy reméltük, ez nem az út vége. Ott még nem tartunk.
– Több műtét? – kérdeztem tompán, sajogva az előzőtől, pedig az már két hete volt. Figyelmeztettek a fájdalmakra, de én naivan azt mondtam, hogy nem bánom és kibírom. Lenyűgözött a saját ostobaságom.
– Lesz még műtét, de időre van szükséged, hogy kiheverd az előzőt.
– Mielőtt felnyitjátok a sebeket, és újracsináljátok az egészet? Hányszor? Kétszer? Háromszor? Többször?
A sebész sóhajtott.
– Egyelőre lehetetlen megmo
