– Szerinted milyen volt tegnap a nagyi?
A számban lévő müzli mintha fűrészporrá változott volna, és szinte lehetetlen volt lenyelni. A poharamért nyúltam, és nyertem magamnak néhány másodpercet a nagy korty narancslével.
– Hát, mint mindig. Miért kérded?
Oldalra fordultam, és a miniszterelnöknek irányítottam a kérdést, aki megnyerő képet vágott az újság címlapján, amely mögött az apám ült. Anya már rég feladta, hogy rávegye apát, hogy reggelente a családjával beszélgessen, ne pedig újságot olvasson. Reggelente nem volt valami társalgós kedvében, úgyhogy meglepetésként ért, hogy rákérdezett a nagyira. Talán nem volt olyan furcsa. Lehet, hogy már tudta. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is illant a gondolat, mert ha tudta volna, akkor egészen biztos, hogy nem ilyen nyugodtan falatozo
