Amikor a nagyi először próbálta fel a menyasszonyi ruhát, elsírtam magam. A hagyománynak megfelelően Josie nem láthatta, kiküldtük a szobából, mielőtt kinyitottam a dobozt. Nagyi sokáig csak némán bámulta a Fleurs ruhakölteményt. Aztán rám nézett, halványzöld szemében a meghatottság könnyei csillogtak, akárcsak az enyémben.
– Megtaláltad nekem a tökéletes ruhát, Mandy! Álomszép!
– Még nem is tudod, hogy jó-e rád – feleltem elcsukló hangon.
– Jó lesz – mondta olyan ünnepélyesen, amilyennek még sosem hallottam.
És persze jó is lett.
Arra számítottam, hogy a második alkalom, amikor a menyasszonyi ruhában látom a nagyit, már nem lesz annyira könnyfakasztóan megható. Tévedtem. Még jó, hogy vízálló szempillafestéket tettem fel. A könnyeimtől alig láttam, amikor begomboltam a ruha hátulját.
