Fejezet 2
1003 Words
ELSŐ RÉSZ
I.
Már közel voltak Athénhoz. Az étkezőkocsiban elviselhetetlenné vált a füst és a zsivaj.
A két férfi, akik Charles asztalához telepedtek, valami kellemetlen idegen nyelven vitatkoztak, és élénken hadonásztak kétes tisztaságú kezeikkel. Az egyik aranyláncocskát viselt bongyor fekete szőrrel benőtt csuklóján, és olyan kényelmesen könyökölt az asztalra, mintha egyáltalán nem zavarná, hogy itt már ül valaki. Kövér ujjaiba beledagadtak az ízléstelen gyűrűk, s kezével élénken hadonászott Charles arca előtt.
„Balkán…” – gondolta magában ösztönös lenézéssel, és felállt, hogy a hátralevő időt a fülkéjében töltse.
Két vagonon kellett keresztülmennie. A folyosón alig lézengett valaki, a szaloniki gyorsvonat ma aránylag kevés utast vitt.
Az egyik első osztályú fülke előtt hirtelen megállt. Az ablaknál ott ült a szürke ruhás nő, aki már az étkezőkocsiban is feltűnt neki. Ha egyedül utazna, és nem ezzel az idősebb férfival, bizonyos, hogy már legalább félórája ismerné. De így csak a szomszédos asztaltól nézegette őket, helyesebben csak a nőt, a férjét lehetőleg a pokolba kívánta.
Férje vagy barátja? Ezt nehéz lett volna megállapítani. Bizalmas kapcsolat van köztük, az biztos. A nő túlzott gyengédséggel hámozta a férfi őszibarackját, és valami szelíd alázattal tett cukrot a kávéjába.
Charles ízléstelennek tartotta, amikor egy egészen fiatal nő tüntetően kedveskedik az ilyen öregedő férfival, akinek nyilván eladta magát.
Ez a szürke ruhás nő semmiképpen sem csinálhatott rossz üzletet, mert az ujján vagyont érő briliáns-kő csillogott, és amikor felkeltek az asztaltól, az öreg olyan köpenyt segített a vállára, amilyet Charles legutóbb Londonban látott egy divatrevün.
Amikor kifelé indultak, mindenki utánuk fordult. A nő feltűnően magas volt, szinte nevetségesen hatott, ahogy belekarolt a nála jóval alacsonyabb férfiba.
Most mindketten olvastak. A nő könyvet, az öreg újságot. Rajtuk kívül senki sem volt a fülkében.
Charles maga sem tudta, miért, egyszerre azon vette észre magát, hogy bement hozzájuk.
– Szabad? – kérdezte az üres helyekre mutatva. Görögül kérdezte, az utóbbi hetekben már egészen jól megtanult néhány szükséges szót.
– Tessék – mondta a férfi kelletlenül. Fel sem nézett az újságjából.
A nő is biccentett, de nem szólt semmit. A tekintetét egy pillanatra felvetette rá, és Charles meglepetve állapította meg, hogy kék szeme van. Ezt eddig nem vette észre, valahogy fel sem tételezte, hogy egy ilyen fekete hajú nőnek egyáltalán kék szeme lehet!
A férfi a Near-East News-t olvasta, és Charles majdnem elnevette magát, mert éppen az ő cikkébe merült bele. Határozottan humoros volt, ahogy itt ült mellette, és komoly arccal, összeráncolt homlokkal olvasta az egyiptomi és szovjet kereskedelmi tárgyalásokról szóló kommentárt, amit Charles tegnap reggel írt a fürdőkádban. Nem is sejtheti, hogy a mellette ülő fiatalember az a bizonyos Charles O’Hara, aki eléggé tolakodó módon jött a fülkéjébe, ahelyett hogy a sajátjába vonult volna be, két lépéssel arrébb.
Near-East NewsHa a nő olvasná az újságot, Charles valószínűleg nem tétovázna, és megmondaná neki, hogyha a szellemi termékeire kíváncsi, inkább beszélgessen vele! Egy ilyen szép nőt sokkal érdekesebb témákkal tudna szórakoztatni, mint ez a cikk. Mindenesetre közölné vele, hogy két napot tölt Athénban, és ennek a két napnak az estje, sőt éjszakája is szabad még…
Ezzel a kék szemű nővel egészen jól el tudott képzelni egy kétnapos, kellemes kalandot…
Sőt! Ha két hétig lenne Athénban, talán két hetet is… Ez a legtöbb volt, amit Charles egy nővel kapcsolatban feltételezett saját magáról.
A nőről nem tételezett fel semmit. Akár a felesége az öregnek, akár a barátnője, biztos, hogy nem kockáztatná meg, hogy valami ürüggyel kimenjen a folyosóra, és megvárja, míg ő utánamegy. Az ilyen nők, akiknek ekkora briliáns csillog az ujjukon és ilyen drága krokodilbőr kofferokkal utaznak, az ilyenek lehetőleg a csekk-könyvükkel bástyázzák körül a szívüket minden meglepetés ellen…
Ahogy itt ül és olvas, mintha egyáltalán észre sem venné őt. Mintha levegő lenne! Pedig sejtheti, nem azért jött be, hogy „sürgősen” megnézze az ülés feletti bekeretezett plakátot, ami Daphnét ábrázolja a bizánci templomával és az oda vezető autóbusz kedvezményes díjszabásával.
Charles kényelmesen hátradől a mély bársonyülésen, és elmerülve nézi a nőt, de nem tolakodóan. Végre is joga van az ablak felé nézni, ha a saját fülkéjében ülne, akkor is csak ezt tenné, azzal a különbséggel, hogy a tájban gyönyörködne és nem az ablaküvegre rajzolódó szép profilban.
Körülbelül. ugyanannyi értelme van ennek is. Charles most már szinte mulat magán, ha elgondolja, hogy ezt a nőt, akihez soha az életben egy szót sem fog szólni, akiről azt sem fogja megtudni soha, hogy kicsoda, ezt most jobban megnézte, mint akármelyik kedvesét. Hányan voltak, akikre így visszagondolva képtelen elmondani, hogy milyen szeme volt és milyen formájú szája?…
Ennek a nőnek a szájához semmi köze, mégis már pontosan le tudná rajzolni, emlékezetből is, akármikor. Szép száj, nem kicsi, de nagyon finom ívelésű. Furcsa, de semmi érzékiség sincsen benne.
Vajon hány éves lehet? A bőre így közelről egészen hamvasnak tűnik, nem lehet több huszonkét évesnél.
Most alaposabban megnézte a férfit. Erősen benne járhatott már az ötvenben, fekete haja őszült, a szája sarkában két mély árok fut, rendkívül keserű vonás, s ez, olvasás közben, különösen szomorú kifejezésűvé teszi az arcát. A homlokát néha ideges mozdulattal végigsimította a zsebkendőjével.
Most egy utálatos jelenet játszódott le. Igen – utálatos. Más kifejezést erre nem is tudott találni.
A férfi leejtette zsebkendőjét a földre, a nő utánakapott, és felemelte neki. A férfi magától értetődően mormogott valamit, de látszott, hogy természetesnek veszi ezt.
„Rabszolganő… – gondolta Charles –, semmivel se több. Minél közelebb vagyunk a Kelethez, a nők annál kevesebbre becsülik magukat. A fátylat már levették az arcukról, de az évezredek babonás elködösítését a lelkükről még nem. Cikktéma, elcsépelt cikk téma – gondolta. – De ennek a nőnek nem ártana néhány gúnyos szó… Csak kinyitni a szemét, csak elébe tartani egy tükröt, íme, nézzen bele, lássa meg magát, milyen lealázó a szerep, amit itt játszik, vagy talán kénytelen megjátszani…”
Már az étkezőkocsiban is nevetségesnek találta, ahogy megsimogatta, cirógatta a férfi kezét. Nyilván azt hitte, hogy senki sem veszi észre. Nos, tévedett. Mert például ő is észrevette és utálatosnak tartotta. De ez a zsebkendő-felemelés, ez egyenesen betetőz mindent.
A nő most hirtelen becsukta a könyvet. A kék szempár egy pillanatra rávillant, de aztán keresztülsiklik rajta.
- Writer
