Egy napon aztán, mint a nagyon szomorú mesékben is, eltűnt a tündérkirálynő. Anyu elment, és apu is.
Először nem is vett észre semmit. Azon a reggelen minden úgy kezdődött, mint máskor. A nevelőnő megmosdatta, aztán behozták a gyerekszobába a reggelijét, utána mehetett a kertbe labdázni.
Egész délelőtt nem tűnt fel semmi. Csak az volt furcsa, hogy a nevelőnő folyton sugdolódzott a szakácsnővel, máskor ezt nem csinálta.
Ebédidőben jött rá, hogy ma még nem is látta anyut. Ilyenkor már rendszerint kijött a kertbe, és összecsókolta őt. Szép hosszú, földig érő pongyolája volt, a szélén hattyúprémmel és az ezüstsarkú papucsán is ilyen szegély volt.
Ebédnél csak ketten ültek aznap, a nevelőnő és ő.
– Ne terítsek inkább a gyerekszobában? – kérdezte a szobalány. – Kettejüknek nem érdemes az eb
