Zubogott ránk a víz. A forró, frissítő zuhany alatt beszappanoztuk egymást. Cameron a samponért nyúlt, a hajamba dörzsölte az egzotikus illatú folyadékot, és felhabosította a fejemen. Cameron kemény mellkasához nyomtam az ajkamat, és vágyakozva megöleltem. Szükségem volt a közelségére, belélegeztem, és azt kívántam, bárcsak örökre így maradhatnánk. – Dr. Finley-nek igaza volt – mondta. – Jót tettél nekem. Kitöröltem a vizet a szememből, és felnéztem rá. Nem említette a tíz perccel korábbi szerelmi kitörésemet odalent a játszószobában. Csak fellapátolt, és a karjában behozott ide. – És Mia, tudom, hogy én is jót tettem neked – mondta. – Ez igaz. – Esdekelve néztem fel, szükségem volt rá, hogy kifejezze az érzéseit. Gőzfelhőbe burkolóztunk. – Használjuk az irántam kialakult bizalmad

