Huszonhatodik fejezetTeljes szobányi távolságot ékeltem kettőnk közé. Nem álltam meg, amíg el nem értem a szemközti falhoz.
Rush követett a szobába, és becsukta maga mögött az ajtót. A tekintetével mintha fel akart volna emészteni.
– Gyorsan beszélj! Nem akarom, hogy itt legyél – feleltem.
Rush összehúzta a szemét a szavaim hallatán, de nem engedtem meg magamnak, hogy megsajnáljam. Nem tehettem.
– Szeretlek.
Nem, ilyet nem mondhatott. Megráztam a fejem. Nem, ezt meg sem hallottam. Nem szerethetett. Aki szereti a másikat, az nem hazudik.
– Tudom, hogy a tetteim nem igazán erősítik meg az állításomat. De engedd meg, hogy megmagyarázzam! Ó, istenem, bébi, nem bírom ki, hogy így lássalak!
Fogalma sem volt, mennyire fáj. Azt tudta, mennyire szerettem az anyukámat, és mennyire fontos volt
