Beléd esve - Fallen too far

Második fejezet

Második fejezetMegtöröltem a szemem, és kényszerítettem magam, hogy mély levegőt vegyek. Nem eshettem most szét. Akkor sem estem darabokra, amikor anyám kezét fogtam, amint örökre lehunyta a szemét. Akkor sem estem szét, amikor lassan leeresztették a hideg földbe. És akkor sem, amikor eladtam az egyetlen helyet, ahol valaha is éltem. Most is egyben kellett maradnom. Ezt is túl fogom élni.

Nem maradt elég pénzem, hogy hotelszobát vegyek ki, de a kocsi még az enyém volt. Élhettem az autóban. Az egyetlen gond csak az volt, hogy megfelelő helyet találjak éjszakára, ahol leparkolhatok. A város elég biztonságosnak bizonyult, de abban is biztos voltam, hogy bárhová is parkolnám le a kopottas terepjárómat, az felhívná az emberek figyelmét. Még azelőtt bekopogna egy rendőr az ablakon, mielőtt elaludnék. Az utolsó húsz dolláromat benzinre kellene költenem, és akkor talán elmehetnék egy nagyobb városba, ahol a kocsim elveszne egy nagyobb parkolóban.

Talán leállhatnék egy étterem mögött, és szerezhetnék munkát is ott, akkor nem lenne szükségem üzemanyagra, hogy a munkahelyemre utazzak. A gyomrom összeszorult, emlékeztetve arra, hogy reggel óta nem ettem semmit. Muszáj lesz pár dollárt ételre is költenem. Aztán imádkozhatok, hogy reggel találjak valami munkát.

Minden rendben lesz. Hátrafordultam, hogy megnézzem, szabad-e a terep, mielőtt beindítom a kocsit, és elmegyek innen. Egy ezüstös tekintet vizslatott.

Apró sikoly hagyta el a számat, mielőtt ráébredtem, hogy Rushsal nézek szembe. Mi a fenét csinál a kocsim mellett ácsorogva? Meg akart bizonyosodni róla, hogy elhagytam a birtokát? Egyáltalán nem kívántam beszélni vele. Éppen el akartam kapni a tekintetem, hogy elhúzzak, amikor felhúzta a szemöldökét. Ezzel mégis mi a fenét akar?

De igazából nem is érdekelt. Még ha hihetetlenül szexin is bámult rám, akkor is inkább megpróbáltam beindítani a kocsit. Azonban a motor bőgése helyett egy kattanást hallottam, majd megülte a kis teret a csend. Ó, ne! Csak ne most! Kérlek, ne most!

Elfordítottam a kulcsot, és imádkoztam, hogy ne legyen igazam. Mindig is tudtam, hogy az üzemanyagszint-jelző nem mutatott megfelelő értéket, de figyeltem a megtett kilométereket. Egyszerűen még nem kellett volna kifogynia a benzinnek. Még egy pár mérföldre elégnek kellett volna lennie.

Rácsaptam a kormányra, és közben válogatott szidalmakkal illettem a kocsimat, de semmi sem történt. Itt ragadtam. Vajon Rush hívni fogja a rendőrséget? Annyira akarta, hogy elhagyjam a házat, hogy megnézte, már elmentem-e? Most, hogy nem tudok elmenni, letartóztattat? Vagy még rosszabb lesz a helyzet, és hív egy vontatót? Nincs annyi pénzem, hogy visszaszerezzem a kocsimat, ha ezt megteszi. Legalább a börtönben lesz kaja és ágy.

Lenyeltem a gombócot a torkomban, kinyitottam az ajtót, és reménykedtem.

– Gondok adódtak? – kérdezte.

Torkom szakadtából akartam üvölteni, de ehelyett csak bólintottam.

– Kifogyott a benzin.

Rush sóhajtott. Én nem mondtam semmit. Úgy döntöttem, hogy a lehető legjobb lehetőségem az lesz, ha megvárom az ítéletét. Utána még mindig könyöröghetek és védekezhetek.

– Hány éves vagy?

Micsoda? Most komolyan a korom érdekli? A kocsifeljáróján ragadtam, azt akarta, hogy tűnjek el, és most a lehetőségek megbeszélése helyett azt kérdi, hány éves vagyok?

Fura volt a srác.

– Tizenkilenc – válaszoltam.

– Komolyan? – Rush felhúzta a szemöldökét.

Nagyon erőteljesen igyekeztem nem felhúzni magam. Fontos volt, hogy ez a srác megkönyörüljön rajtam. Lenyeltem a rosszindulatú megjegyzést, ami a nyelvem hegyén volt.

– Igen, komolyan – mosolyogtam.

– Bocsi, csak fiatalabbnak tűnsz – felelte vigyorogva, és felhúzta a vállát. A szeme újra végigsiklott a testemen, és lassan visszanézett a szemembe. Hirtelen elöntötte a forróság az arcomat, amitől csak még jobban szégyelltem magam. – Mégis visszavonom. A tested teljesen tizenkilencnek néz ki. Csak az arcod olyan friss és üde. Nem sminkelsz?

Ez már megint milyen kérdés? Mit akar egyáltalán?

Azonnal tudni akartam, mit rejt a közeljövőm, pedig mondhattam volna, hogy a sminkelés olyan luxus, ami nekem nem adatott meg. Ráadásul Cain, az exem és a mostani legjobb barátom mindig azt mondta, hogy nincs szükségem sminkre. Bármire is célzott ezzel.

– Kifogyott a benzin. Összesen húsz dollárom van. Az apám elszökött, és magamra hagyott, miután megígérte, hogy segít talpra állni. És hidd el, pontosan ő volt az utolsó ember a földön, akitől segítséget akartam volna kérni. Nem, nem sminkelek. Sokkal nagyobb gondjaim is vannak annál, minthogy kicicomázzam magam. Szóval, hívod a zsarukat vagy a vontatót a kocsimhoz? Ha választhatok, akkor inkább a zsarukra szavazok.

Becsuktam a számat, véget ért a kifakadásom. Egyszerűen túl sokáig provokált, én pedig nem tudtam visszafogni magam. Most majd biztosan arra szavaz, hogy vontassák el a kocsimat. A francba!

Rush oldalra billentette a fejét, úgy tanulmányozott. A csend hosszúra nyúlt, alig bírtam elviselni. Talán egy kicsit túl sok infót osztottam meg a sráccal. Saját magam alatt vágtam a fát.

– Nem bírom az apádat, és a hangnemedből ítélve te sem igazán – mondta elgondolkozva. – Van egy szobám, ami üres ma éjjel, és az is marad, amíg anyám vissza nem jön. A szobalánya nincs itt, amikor elutazik. Henrietta csak hetente egyszer ugrik be takarítani, amikor anyám nyaral. Szóval, tiéd lehet a lépcső alatti szoba. Kicsi, de van benne ágy.

Komolyan szobát ajánlott nekem? Nem akartam elsírni magam, azt később is megtehettem. Nem megyek börtönbe. Hál’ istennek.

– Nincs más választásom, vagy alhatok a kocsiban. Biztosíthatlak, hogy a szoba mindenképpen jobban hangzik. Köszönöm.

Rush összeráncolta a homlokát, de gyorsan eltűnt a rosszallása, ehelyett laza mosoly játszott az arcán.

– Ez a csomagod? – kérdezte.

Becsuktam a kocsi ajtaját, és visszasétáltam a hátuljához, hogy kivegyem a bőröndöt. Mielőtt hozzáérhettem volna, Rush meleg teste súrolta az enyémet, illata idegennek és fűszeresnek hatott. Ledermedtem, ahogy megragadta a bőröndömet.

Megfordultam, és felnéztem rá. Rám kacsintott.

– Hadd vigyem a cuccodat! Nem vagyok ám olyan szemét.

– Köszönöm, újra – mondtam remegő hangon, de képtelen voltam elkapni a tekintetem. Egyszerűen elképesztő volt a szeme. A sűrű fekete pillák úgy keretezték, mintha kihúzta volna tussal. Ez teljesen természetes hatással emelte ki a tekintetét. Igazságtalannak tartottam, az én szempilláim szőkék voltak. Mit meg nem adtam volna ehhez hasonló pillákért!

– Ó, szuper, nem hagytad elmenni! Öt percet adtam neked, aztán kijöttem utánad, hogy megbizonyosodjak róla, nem riasztottad el teljesen. – Grant hangja rángatott ki a csodálkozásból. Megfordultam. Örültem, hogy megjelent. Úgy bámultam Rushra, mint valami idióta. Teljesen meglepett, hogy nem küldött el újra a fenébe.

– Henrietta szobája lesz az övé, amíg fel nem tudom hívni az apját, és ki nem találunk valamit. – Rush idegesnek tűnt.

Megkerült, és Grant kezébe nyomta a bőröndömet.

– Hajrá, vidd a szobájába! Nekem szórakoztatnom kell a benti társaságot.

Rush úgy sétált el, hogy vissza se nézett. Minden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne figyeljem, ahogy elmegy. Főleg, hogy a hátsója a farmerban elképesztően csábítónak hatott. De nem vonzódhattam hozzá, Rush nem az a srác volt..

– Elég szeszélyes egy idióta – csóválta a fejét Grant. Aztán visszanézett rám. Nem tudtam nem egyetérteni vele.

– Nem akarom, hogy megint cipeld a cuccomat – mondtam, és felé nyúltam.

Grant hátrahúzta a bőröndöt, hogy ne érhessem el.

– Úgy fest, én vagyok a kedves tesó. Nem fogom engedni, hogy cipeld a holmidat, amikor itt van két elképesztő kar, hogy vigye helyetted.

Mosolyogtam volna, de egyetlen szóra figyeltem csak.

– Tesó? – kérdeztem.

Grant elmosolyodott, de a vidámsága nem gyújtotta lángra a szemét.

– Azt hiszem, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy én vagyok Georgianna második férjének a gyereke. Házasok voltak apámmal hároméves koromtól – amikor Rush négy volt – egészen addig, amíg tizenöt nem lettem. Addigra igazi tesók lettünk. Az, hogy apám elvált az anyjától, nem változtatott semmin. Együtt mentünk fősulira, és ugyanabba a diákszövetségbe tartoztunk.

Ó. Oké. Erre nem számítottam.

– Hány férje volt összesen Georgiannának?

Grant rövid, kemény nevetést hallatott, aztán az ajtó felé sétált.

– Apád a négyeske.

Úgy fest, apám teljesen hülye. Szemmel láthatóan ez a nő úgy váltogatta a férjeit, mint a fehérneműjét. Vajon mennyi időbe fog telni, mire kiteszi a szűrét, és továbblép?

Grant felment a lépcsőn, de nem mondott semmi mást, csak a konyha felé indult, ami óriásinak tűnt a fekete márvány konyhapulttal és a modern gépekkel. Pontosan úgy festett, mintha kivágták volna egy lakberendezési magazinból. Kitárta az ajtót, ami egy kamrának kinéző helyiség felé vezetett. Zavartan néztem körbe, de követtem. Hátrasétált, és kinyitott még egy ajtót.

Annyi hely volt csak, hogy belépjen, és letegye a bőröndöt az ágyra. Követtem befelé, és összehúztam magam a kétszemélyes ágy mellett, ami csak pár centivel távolabb helyezkedett el az ajtótól. Egyértelmű volt, hogy az apró szoba a lépcső alatt van. A kis éjjeliszekrény épp befért az ágy és a fal közé. Ezen kívül nem volt más odabenn.

– Fogalmam sincs, hova kéne tenni a csomagodat. Túl kicsi ez a szoba. Még sosem jártam itt – rázta meg a fejét Grant, és felsóhajtott. – Figyelj, ha át akarsz jönni az én lakásomba, akkor simán megteheted. Legalább nekem van egy felesleges hálószobám, amiben mozogni is tudsz.

Bármennyire is kedves volt ez Granttől, nem akartam elfogadni a felajánlást. Nincs szüksége egy hívatlan lakótársra, aki elfoglalja az egyik szobáját. Legalább itt elbújhatok annyira, hogy senkinek se legyek az útjában. Szerezhettem munkát. Talán Rush megengedi, hogy ebben a kicsi, használaton kívüli szobában aludjak, amíg nem szedek össze elég pénzt, hogy kiköltözzek. Nem éreztem magam akkora tehernek ebben a rejtett helyiségben. Holnap keresek valami élelmiszerboltot, hogy vegyek magamnak valami kaját. Mogyoróvajjal és kenyérrel kibírom a hetet.

– Ez teljesen tökéletes. Itt nem leszek senkinek az útjában. Holnap egyébként is felhívja Rush az apámat, és kiderül, mikor jön haza. Talán apám kitalált valamit, fogalmam sincs. De azért köszönöm. Tényleg nagyon kedves tőled!

Grant még egyszer körbenézett, és felhorkantott. Egyáltalán nem volt boldog a szoba látványától, de nekem ez is megkönnyebbülést hozott. Kedves volt tőle, hogy ennyire foglalkozott azzal, mi van velem.

– Nem akarlak itt hagyni. Annyira helytelennek hat.

– Hidd el, nagyon jó így! Sokkal jobb, mint amilyen a kocsimban lenne.

Grant összehúzta a szemöldökét.

– A kocsid? A kocsidban akartál aludni?

– Igen. Ebben a szobában legalább elgondolkodhatok, mit is csináljak.

Grant beletúrt a kócos hajába.

– Valamit megígérsz nekem? – kérdezte.

Nem szoktam ígéreteket tenni. Az volt a tapasztalatom velük kapcsolatban, hogy könnyedén megszegik őket az emberek. Felhúztam a vállam. Csak ezt tehettem.

– Ha Rush elküld, hívj fel!

Épp bele akartam egyezni, de rájöttem, hogy nincs meg a száma.

– Hol van a telefonod, hogy beleírhassam a számom? – kérdezte.

Biztos voltam benne, hogy ez szánalmasan hangzik majd.

– Nincs telefonom.

Grant eltátotta a száját.

– Nincs mobilod? Nem csoda akkor, hogy fegyvert hordasz magadnál. – Belenyúlt a zsebébe, és előrehúzott egy papírfecnit. – Van tollad?

Kiszedtem egyet a táskámból, és a kezébe adtam. Gyorsan lekörmölte a számát, és visszaadta a papírt a tollal együtt.

– Hívj fel! Komolyan mondom.

Sosem hívnám fel, de kedves volt a felajánlás. Bólintottam, de nem ígértem semmit.

– Remélem, jót fogsz aludni itt! – Körbenézett az apró szobában, de a tekintetébe aggodalom vegyült.

Egyértelmű volt, hogy jól fogok aludni.

– Ne aggódj, ez tuti! – biztosítottam róla.

Grant bólintott, és kilépett a szobából, majd becsukta maga mögött az ajtót. Megvártam a kamra ajtajának csukódását, aztán leültem az ágyra a bőröndöm mellé. Minden okés volt, innen már elindulhattam valamerre.