A Roarke kaliberű utasoknak nem kellett bajlódniuk a bejelentőlap kitöltésével. Amikor megérkeztek, már minden készen várta őket. A személyzet friss virágokat állított a hatalmas vázákba, az asztalon pedig gyümölcskosár, és egy hatalmas üveg ír whisky kínálta magát.
A magas ablakokon vörösen csillant a lemenő nap utolsó sugara.
– Úgy gondoltam, tetszeni fog a látkép. Így testközelből ismerheted meg a várost.
– Jól gondoltad – és Eve már az üveg előtt állt, miközben kezét a farzsebébe süllyesztette. – Olyan bájos, mint a… nem tudom, hogy nevezik azokat a mozgó festményeket. Látod a mozgóárusokat? Minden kocsi ragyog, és a vászontetők is feszesek, tiszták. Még az esővízcsatornák is úgy festenek, mintha valaki tisztára söpörte volna őket.
– Írországban még mindig osztogatják a Takaros Fal
