– Megölöm őt! – kiáltottam ragyogó, lázas tekintettel. Adam nem tudta, hogy betegségtől vagy őrülettől, esetleg fanatikus hit miatt néztem-e rá úgy, de ő bízott bennem. Hitt nekem. Így hát kissé vonakodva, de azért belement:
– Rendben, induljunk hát. – Felkapott, és mivel az ő fajuk sokkal gyorsabb nálunk, így pillanatok alatt máris a vörös teremnél voltunk. – Mégis mit akarsz tenni, és hogyan? – kérdezte, ahogy odaértünk, és letett.
– Meglátod! Adam, imádkozz az istenedhez, vagy akihez ilyenkor szoktál! És lássuk azt a védőernyőt! Vigyél be! Oda, ahol a legjobban izzik!
– Igen, barátom – bólintott, és engedelmeskedett. Óvón körém borította azt a fura ernyőt, és megindultunk befelé a vészjóslóan, vakítóan izzó, a korábbihoz képest azóta már ezerszer veszélyesebbnek tűnő helyre. – Remél
