Ronda, 1936. június, négy évvel később
Indigo jól tartotta a fejét a piruett alatt, a nyaka ívelt volt, nem rángatta a zablát, és a lépés során végig tartotta a ritmust, Nenének mégis fájt a lába és a háta a természetellenes helyzettől, és a combjának nyomódó nyeregkápa kezdte felhorzsolni fáradt izmait.
– Húzd ki magad! Egyenesebben! – förmedt rá az oktató, hosszú gyakorlókorbácsa kanyargós nyomokat írt a homokba, miközben szűk köreit rótta a ring közepén. A szeme résnyire szűkült, ahogy a lány és a ló alakját fürkészte – a sziluettjüket, a viselkedésüket; egy testként kellett mozogniuk, hogy együtt sikeresek legyenek. A lány semmi volt a ló nélkül, a ló pedig semmi őnélküle; valóban a részek összessége voltak, és Nene néha úgy érezte, hogy csak akkor fontos, sőt csak akkor látható, ami
